Kiderült, hogy kik haltak meg Petr Kellner helikopter-balesetében

2021. március 31. – 11:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két cseh és három amerikai állampolgár vesztette életét a balesetben, az egyetlen túlélő súlyos, de stabil állapotban van.

Öten haltak meg abban az alaszkai helikopter-balesetben, amelyben Petr Kellner, a kelet-közép-európai régió leggazdagabb embere is elhunyt. A New York Post (nem keverendő össze a New York Times és a Washington Post tekintélyes lapokkal) cikke alapján az áldozatok között két cseh állampolgár volt (az 56 éves Petr Kellner mellett az 50 éves Benjamin Larochaix).

Azt már korábban tudni lehetett az illetékes hatóságoktól, hogy a helikopteren tartózkodott a 48 éves, cseh David Horvath egy ismert snowboardos, aki vélhetően fotósként tartott a csapattal, ő lett az egyetlen túlélője, a Knik-gleccser közelében, Anchorage-tól északkeletre történt tragédiának. Az alaszkai állami rendőrség szerint Horvath állapota súlyos, de stabil állapotban fekszik egy Anchorage-i kórházban.

A további áldozatok, a helikopter 33 éves vezetője, Zachary Russel, két tapasztalt amerikai idegenvezető, az 52 éves coloradói Gregory Harms és a 38 éves alaszkai Sean McMannany voltak. A tudósítás szerint Harms 23 éve élt abból, hogy távoli helyekre kalauzolta el a kalandvágyó síelőket. De McManamy is több hegymászó utat vezetett az alaszkai Denali Nemzeti Parkban.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület két napja jelentette be, hogy az Airbus AS350B3, egy 5500 magas gerincvonalnál szenvedett balesetet.

„A terület nagyon zord, mind a terepet, mind az időjárási viszonyokat tekintve”

– ​​mondta Tom Chapman, a testület nyomozója egy hétfői sajtótájékoztatón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!