Helikopterbalesetben meghalt a magyar Telenor tulajdonosa

2021. március 29. – 06:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton lezuhant egy síelőket szállító helikopter Alaszkában, és az áldozatok között lehet Petr Kellner is, aki a Forbes szerint Csehország egyik leggazdagabb embere. A New York Times azt írja, hogy Kellner is rajta volt azon az Airbus AS350 B3 típusú helikopteren, amelyik a Knik-gleccserre zuhant.

Kellner vagyonát a Forbes nemrég 17,5 milliárd dollárra mérte, ezzel a 68. legtehetősebb vállalkozó volt a világon, de volt olyan időszak is, amikor egyenesen a leggazdagabb volt Csehországban, és világszinten is közel a top 100 leggazdagabb ember közé tartozott. Kellner 2018-ban vette meg a magyar Telenort.

A balesetben öten haltak meg, köztük a helikopter vezetője is. Egy ember viszont túlélte a zuhanást, őt jelenleg is válságos állapotban kezelik.

A baleset okát még vizsgálják, és egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy este 10 óra környékén vesztették el a kapcsolatot a helikopterrel.

Kellner halálhírét megerősítette a PPF pénzügyi és befektetőcsoport is, amelynek alapítója és többségi tulajdonosa volt a cseh milliárdos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!