Ismét harapott Biden kutyája, hiába kapott vidéken pótkiképzést

2021. március 31. – 05:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába tréningezték vidéken Joe Biden fiatalabb kutyáját, Major alighogy visszatért a Fehér Házba, ismét megharapott valakit – írja a BBC.

Michael LaRosa, a first lady szóvivője azt mondta, hogy a hároméves németjuhász, Major még nem szokta meg teljesen az új környezetét, és séta közben hétfőn kapott oda valakinek. A CCN értesülései szerint a megharapott ember a Nemzeti Park Szolgálat alkalmazottja, aki orvosi ellátásra szorult. Jill Biden szóvivője szerint a harapás után csak elővigyázatosságból kellett valakit ellátnia az elnöki rezidencia orvosának.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, Biden németjuhászai, Champ és Major alig egy hete tértek vissza a Fehér Házba.

A kutyákat március elején azután költöztették vissza a Biden család delaware-i otthonába, miután egyikük, a fiatalabb Major kisebb sérülést okozott a szövetségi titkosszolgálat egyik ügynökének. Bár hivatalosan tagadták, hogy a harapás miatt kellett elhagyniuk a Fehér Házat az ebeknek, mikor visszatértek, közölték, hogy

Major kisebb pótkiképzésben részesült a távollét alatt.

Bidenék két németjuhásza közül a 13 éves Champ az idősebb, ő régóta él a családdal, Majort, a fiatalabbat 2018-ban hozták el egy delaware-i menhelyről. Major a Fehér Ház első kutyája, amelyet menhelyről fogadtak örökbe.

Arról, hogy az elnöki kutyák mellett aligátor és kecske is élt már a Fehér Házban, ebben a cikkünkben írtunk. >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!