Már ötszáznál is több embert ölt meg a mianmari katonai rezsim

2021. március 30. – 05:54

Másolás

Vágólapra másolva

A mianmari biztonsági erők a február elsejei hatalomátvétel óta már több mint ötszáz civilt öltek meg, köztük sok diákot, idézte az MTI a civil ellenzékiek nyilatkozatát.

A Politikai Foglyok Támogató Szövetsége (AAPP) 510 halálesetről tud, de az áldozatok valódi száma jóval magasabb lehet, hozzátéve, hogy több száz embert tartóztattak le, és többségükről azóta senki sem hallott.

A legvéresebb nap a múlt szombat, a fegyveres erők napja volt, amikor több mint száz embert öltek meg, köztük hét kiskorút. Ennek ellenére hétfőn ismét tömegek vonultak az utcákra a puccs elleni tiltakozásul, a rendfenntartók ekkor hét embert öltek meg Rangúnban. Az áldozatok temetései is tiltakozássá váltak. A koporsókat tömegek állták körül, sokan három ujjukat a magasba emelve hirdették, hogy támogatják az ellenállást a katonai rezsimmel szemben.

Fotó: MTI/AP

Novemberben még toronymagasan nyerték meg a választásokat a demokrácia hívei Mianmarban, a hadsereg viszont csalást kiáltott, és puccsal átvette az ország irányítását. A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít és a politikai vezetőket őrizetbe vették, a nagyvárosok utcáin katonák járőröznek, a ranguni nemzetközi repülőteret májusig lezárták.

A katonai puccs és Vin Mjin államfő őrizetbe vétele óta rendszeresek a tömegtüntetések Mianmarban. Aung Szan Szú Kjí ellen azóta egyebek közt korrupció gyanújával vádat emeltek.

A katonai hatalomátvétel után egy árnyékkormány is létrejött Szövetségi Közgyűlés Képviselőinek Bizottsága (CRPH) néven.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.