Az amerikai szenátus demokrata többségének vezetője önkényuralomnak nevezte Orbán Magyarországát

2021. március 26. – 19:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha egy politikai párt úgy gondolja, hogy nem több szavazat megszerzésével akar választást nyerni, hanem úgy, hogy megakadályozza a másik oldalt a szavazásban, akkor az a demokrácia egzisztenciális fenyegetését jelenti. Ha nem állítjuk meg ezeket a gonosz és gyakran rasszista akciókat, akkor olyan harmadik világbéli önkényuralmaknak nyitunk utat, mint Erdoğan Törökországa és Orbán Magyarországa

– mondta Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője szerdán.

A hajszálvékony demokrata többség élén álló politikus Magyarországot csak azért említette meg az amerikai törvényhozás felsőházának házbizottsági ülésen, hogy illusztrálja azt, mi a baj egyes republikánus vezetésű tagállamok választási szabálymódosításaival. Több tagállamban ugyanis azt a következtetést vonták le Donald Trump tavalyi elnökválasztási kudarcából, illetve Georgia állam két szenátusi mandátumának januári elvesztéséből, hogy érdemes a választási eljárások módosításával megnehezíteni egyes, hagyományosan a demokratákra szavazó csoportok voksolását.

Ahogy azt már ősszel is sejteni lehetett, Joe Biden győzelmével kellemetlen évek elé néz a magyar kormány, melyet a szabadságjogok szisztematikus megkurtítása miatt már a választási kampány alatt is állandó elrettentő példaként vett elő Joe Biden demokrata elnökjelölt.

És bár nem világos, hogy a szabadságjogi retorikai petárdák pufogtatásának milyen hatása lehet az Orbán-rendszerre (mely minden keleti nyitásos lózungja ellenére is minden téren szorosan függ az Egyesült Államoktól), az biztos, hogy demokrata politikusok szinte minden héten elropogtatnak egy római gyertyát. Ahogy arra a Schumer-nyilatkozatra felfigyelő Magyar Hang is emlékeztet, az amerikai külpolitikában hagyományosan nagy szerepet játszó külügyi bizottságban két hete is téma volt a magyarországi helyzet. A testület demokrata elnöke, Bob Menendez arra figyelmeztette a törvényhozókat:

Napjainkban a világ minden részén az autokrata kormányok egyre nagyobb hatalmat szereznek, lebontják az alapvető demokratikus intézményeket, valamint szorongatják a civil szervezeteket és a véleményszabadságot. Sok feltörekvő demokráciát megfertőztek a botrányok, a korrupció és az állampolgári elégedetlenség. Törökországtól Magyarországon és Venezuelán keresztül a Fülöp-szigetekig az önkényuralmi kormányok szisztematikusan leépítik a hatalmukat ellenőrző alkotmányos ellensúlyokat. Sajnos a koronavírus-járvány segített abban, hogy felgyorsítsák egyes lépéseiket, ürügyet találva arra, hogy konszolidálják hatalmukat és elnyomják a független médiát.

És a bizottság által meghallgatott volt külügyminiszter, Madeleine Albright is azzal vádolta „egykori kedvenc ellenzékink”-et, hogy a bevándorlók és a magyarországi nemzeti kisebbségek problematikáját használja fel arra, hogy a nacionalizmust naggyá tegye, és visszaszorítsa a demokráciát.

Chuck Schumer minősítése egyébként azt követően történt, hogy kedden az Egyesült Államok külügyminisztere V4-es kollégáival tárgyalt a brüsszeli miniszteri NATO-tanácskozáson, és ezt követően Szijjártó Péter azt nyilatkozta, hogy

Az elkövetkezendő időszakban a kölcsönös tiszteletre alapítva sikeresen fogjuk tudni fejleszteni Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatrendszerét. A mi részünkről a szándék az egyértelmű. A tény, hogy az Egyesült Államok kezdeményezett egy találkozót a visegrádi csoporttal, azt mutatja, hogy Közép-Európa ott tud lenni az amerikai külpolitika radarképernyőjén, és ez egy jó hír számunkra.

A Magyar Hang kérdésére az amerikai külügyminisztérium is azt írta, hogy készek az együttműködésre, de vannak aggályaik „a demokratikus intézményrendszerrel, az emberi jogokkal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel kapcsolatban”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!