Putyin atom-tengeralattjárós műsorral mutatta meg, hogy diktálni akar az Északi-sarkon

2021. március 26. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Az Északi-sarkvidék is egyre inkább ütközőponttá válik a nagyhatalmak között. Az oroszok is igyekeznek minél nagyobb befolyást szerezni az energiahordozókban gazdag területen, és most Vlagyimir Putyin kedvéért orosz-atomtengeralattjárók tartottak jégtörő erődemonstrációt.

Az oroszok mutatvány az volt, hogy három egy hadgyakorlaton három atom-tengeralattjárójuk tört át, értelemszerűen alulról egy másfél méter vastag jégtakarót az Északi-sark közelében. Az Északi Flotta parancsnoka, Nyikolaj Jevmenov tengernagy jelentése szerint ez először sikerült ilyen akciót végrehajtani. Jevmenov Putyinnal is ismertette a műveletet, az orosz elnök pedig utasítást adott a haditengerészetnek, hogy folytassa az északi sarki expedíciót.

A mínusz 30 fokos hidegben végrehajtott jégtörést videóra is vették, csakúgy, mint a sítalpas, motoros szános alakulatok gyakorlatát. Beszámolók szerint az egyik tengeralattjáró először hajtott végre jég alóli torpedókilövést és torpedókeresést. A két szuperszonikus MiG-31-es légi utántöltéssel repült el az Északi-sark fölött, ugyancsak először. A tengeralattjárók és a repülők a manővereket az Umka-21 arktiszi expedíció keretében hajtották végre, amelyben 600 tengerész és 200 különleges jármű vesz részt. Putyin ezzel egyértelműen üzenni akart a többi országnak, hogy nem adja fel hatalmi törekvéseit a térségben.

A területet az Egyesült Államok és más országok is az ellenőrzésük alatt szeretnék tudni, nem véletlenül telepítettek amerikai harci gépeket norvégiai bázisokra.

Az Északi-sarkvidék nemcsak természeti erőforrásokban lehet gazdag, hanem kereskedelmi útvonalként is egyre inkább számítanak rá, jelentősen lerövidíthetők erre a vízi útvonalak, ha nincs befagyva a tenger. Orosz és kínai hajók is cirkáltak már erre jégtörők kíséretében, az, hogy egyetlen hajó képes blokád alá vonni a Szuezi-csatornát még inkább felértékelheti ezt az útvonalat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!