Sokkal több azonosítatlan repülő tárgyat észleltek, mint amennyi nyilvánosságra került, mondta Trump volt hírszerzési igazgatója

2021. március 22. – 17:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai katonai pilóták és műholdak sokkal több felvételt készítettek az elmúlt években azonosítatlan repülő tárgyakról vagy ufókról, mint amennyit később nyilvánosságra hoztak – mondta Donald Trump korábbi hírszerzési igazgatója, John Ratcliffe a Fox News televízióban, szemlézte a The Guardian.

A volt hírszerzési igazgatót a hamarosan elkészülő, azonosítatlan légi észlelésekről – ufójelenségekről – szóló kormányzati jelentés kapcsán kérdezték a témáról, és azt mondta, a nyilvánosságra kerültnél sokkal több ilyet figyelt meg a haditengerészet, a légierő pilótái, vagy vettek észre a műholdak: nehezen megmagyarázható vagy megismételhető mozgásokat, olyanokat, amelyekhez nincs meg a technológiájuk, vagy a hangsebesség átlépése hangrobbanás nélkül, mondta. A jelentést június elejéig kell közzétenniük.

A beszélgetés egy részletét itt tudja megnézni:

A volt hírszerzési vezető szerint első körben, amikor azonosítatlan légi jelenséget tapasztalnak, az elemzők megpróbálják megnézni, nem lehet-e valamilyen időjárási jelenségről szó. De vannak olyan esetek, amikor nem találnak ilyen elfogadható, megnyugtató magyarázatot arra, amit tapasztalnak. Ratcliffe körülbelül nyolc hónapig volt a hírszerzés igazgatója Trump mandátumának végén.

Ahogy azt januárban megírtuk, egy év elején elfogadott törvényjavaslat újabb részleteket tárhat fel az azonosítatlan repülő tárgyakat (UFO) kutató amerikai hírszerző szervek munkájáról. A Donald Trump elnök által aláírt törvény előírta az amerikai hírszerző szolgálatoknak, hogy 180 napon belül nyújtsanak be jelentést az általuk vizsgált ufójelenségekről a szenátus hírszerző bizottságának.

A jelentéseknek tartalmazniuk kell az ilyen esetekkel kapcsolatos adatokat és azok részletes elemzését. Christopher Mellon, a Védelmi Hírszerző Ügynökség korábbi főtitkárhelyettese a Twitteren azzal kommentálta a hírt, hogy a „nemzetbiztonsági bürokrácia túl sokáig hagyta figyelmen kívül a lakosság és több katonai személy aggodalmait.”

A Pentagon már korábban bemutatott három, azonosítatlan repülő tárgyról készült felvételt, amelyekről elismerték, nem tudják, mi látható rajtuk. A rövid videókat a haditengerészet pilótái rögzítették. Az egyik még 2004-ben készült, és egy olyan repülő tárgy látható rajta, amit nagyjából 160 kilométerre a partoktól, a Csendes-óceánon láttak meg. A másik két videó 2015-ben készült. Az amerikai haditengerészet 2017-ben jelentette be, hogy ők is vizsgálódtak ufók után.

Nick Pope a Védelmi Minisztérium munkatársaként foglalkozott korábban az ufójelenségekkel, azt mondta a Sky Newsnak, hogy a Pentagon által megosztott felvételeken valami „földönkívüli” dolog látszik, ennél jobb magyarázatot nem tudtak találni a jelenségre. „Feltéve, hogy nem a pilóta téves észleléséről és az infravörös kamerák meghibásodásának kombinációjáról van szó, akkor nagyon kevés más lehetőség maradt” – mondta Pope, aki szerint esetleg még az jöhet szóba, hogy valamilyen kínai vagy orosz felderítődrónt láthattak a pilóták.

Szintén januárban írtuk meg azt is, hogy mostantól bárki letöltheti a CIA összes ufókkal kapcsolatos dokumentációját. Ezen a linken elérhető az összes dokumentum egészen a '80-as évekig visszamenőleg, és az aktákat feltöltő Black Vault szerint ez az összes elérhető információ, amelyet a CIA készített ufóaktivitásokról az elmúlt évtizedekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!