Bárki letöltheti a CIA összes ufókkal kapcsolatos dokumentációját

2021. január 11. – 20:28

Másolás

Vágólapra másolva

Felkerült a netre a CIA összes ufókkal kapcsolatos dokumentációja, írja a Vice. A lépés valószínűleg ahhoz köthető, hogy az amerikai kormány nemrég elfogadott egy törvényjavaslatot, amelyben többek között előírják, hogy az amerikai hírszerző szolgálatoknak 180 napon belül kell jelenteniük az általuk vizsgált ufójelenségeket a szenátus hírszerző bizottságának. A jelentéseknek tartalmazniuk kell az ilyen esetekkel kapcsolatos adatokat és azok részletes elemzését is.

Ezen linken elérhető az összes dokumentum egészen a '80-as évekig visszamenőleg, és az aktákat feltöltő Black Vault szerint ez az összes elérhető információ, amelyet a CIA készített ufóaktivitásokról az elmúlt évtizedekben.

Az ügynökség alapítója a saját elmondása szerint 10 ezer közérdekű adatigényléssel élt a kormány felé, mire mindenhez hozzájutott, és a dokumentumokat ő maga szkennelte be kézzel.

John Greenwald Jr. azt is elmondta a Vice-nak, hogy 20 éve próbált először hozzájutni a mostani dokumentumokhoz, és végül több ezer oldalt kapott meg egy dobozba csomagolva. Greenwald ettől függetlenül azt mondja, hogy nem tudja bizonyítani, hogy valóban ez az összes ilyen dokumentum, vagy s CIA-nál még vannak olyan akták, amelyekről nem tud senki. Azt is elmondta, hogy a CIA valószínűleg szándékosan olyan formában adta át neki a dokumentumokat, hogy azokban kifejezetten nehéz lehessen szövegre keresni.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!