Újabb vádak Armie Hammer ellen: Azt hittem, meg fog ölni

2021. március 19. – 18:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 24 éves nő nemi erőszakkal vádolta meg csütörtökön Armie Hammert, a Szólíts a neveden filmváltozatának sztárját. A Reuters híre szerint az ügyet már a Los Angeles-i rendőrség vizsgálja. A 34 éves férfit a közelmúltban több nő is érzelmi és testi abúzussal, mi több, kannibalisztikus fantáziálással vádolta.

A magára csak Effie-ként hivatkozó nő egy videós sajtótájékoztatón – ügyvédje, Gloria Allred társaságában – szólalt fel a színész ellen, amely során azt állította, hogy Hammer 2017. április 24-én négy órán keresztül erőszakoskodott vele Los Angelesben, közben a fejét többször a falnak verte, amivel sérüléseket okozott az arcán, illetve további erőszakos cselekményeket is elkövetett ellene, amelyekhez állítása szerint szintén nem járult hozzá.

„Ez alatt a négy óra alatt megpróbáltam megszökni, de nem engedett. Azt hittem, hogy meg fog ölni. Ezután a közérzetemmel nem törődve távozott. Teljes sokkot kaptam, és nem tudtam elhinni, hogy valaki, akit szerettem, ezt tette velem”

– mondta vallomása során a nő, aki ügyvédje szerint fényképes bizonyítékokkal tudja igazolni az állításait, sérüléseiről ugyanis felvételek is készültek. Bár a Reuters híradása nem jelzi, a People szerint Effie személye és a Hammer-botrány kirobbanásában kulcsfontosságú, @houseofeffie nevű közösségimédia-profil között egyértelmű kapcsolat van.

A színész ügyvédje, Andrew Brettler felháborítónak nevezte a nő állításait, úgy véli, az Effie nevű nő és Hammer közti üzenetváltások önmagukban cáfolják az általa elmondottakat, és hogy a színész nem csupán vele, hanem a többi partnerével is kizárólag konszenzuális szexuális kapcsolatokat létesített már a kezdetektől fogva.

Az Európában élő nő, mint elmondta, 20 éves korában a Facebookon ismerkedett meg Hammerrel, akivel négy évig volt viszonya, miközben a színész hivatalosan Elizabeth Chambers férje volt. Chambers és Hammer tavaly júliusban, tízévnyi házasság után mentek szét. Hammer ügyvédje a TMZ-nek arról beszélt: Effie még ekkor (vagyis évekkel az állítólagos erőszak után) is erotikus üzenetekkel bombázta a férfit – a Daily Mail cikke szemezget is ezekből.

Az Armie Hammert érintő vádakról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!