Weber: A Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata értékektől

2021. március 3. – 17:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói”

– jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerdán Brüsszelben.

Az MTI beszámolója szerint Weber újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, az EPP európai EP-frakciója alapszabály-módosításának nagyarányú elfogadása megmutatta, hogy a Fidesz elszigetelődött a pártcsaládon belül.

A frakcióvezető sajnálatát fejezte ki, hogy a pártcsoport nem volt képest kezelni a kialakult helyzetet, nem volt képes megőrizni egységét. Kiemelte, „hídépítőként” mindig az egység megőrzésén és azon dolgozott, hogy közelítse az eltérő álláspontokat.

Véleménye szerint azonban a másik oldalon nem állt senki, aki fogadta volna a hídépítők jószándékát.

Weber a Euronews beszámolója szerint arról is beszélt, hogy a Fidesz elszigetelődött a pártcsaládon belül a magyar jogállamiság helyzete és az uniós jogállamisági mechanizmus körüli konfliktusok miatt. A frakcióvezető szerint a jogállamisági vita alapvető fontosságú volt abban, hogy a fideszes képviselők helyzete idáig jutott, hiszen sok más EPP-frakciótag képviselő a szívén viselte, hogy a mechanizmust bevezessék, és ő maga is megígérte a saját kampányában, hogy lesz ilyen. A jogállamisági mechanizmus bevezetésének körülményeiről és a végső, elfogadott változatról itt olvashat bővebben.

A Fidesz többéves huzavona után (amelynek részeként 2019 óta már fel van függesztve a párt tagsága az Európai Néppártban) szerdán kilépett a néppárti EP-frakcióból, miután az EPP olyan alapszabály-módosítást fogadott el, amely lehetővé tette volna, hogy a fideszes képviselőket egyben felfüggesszék. A kilépés után Deutsch Tamás, a Fidesz delegációvezetője azt nyilatkozta, egyelőre függetlenként folytatják a fideszesek, később fognak arról dönteni, melyik frakcióba ülnek be.

Az EP vezetői közül kommentálta a Fidesz távozását Kati Piri, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége pártcsalád alelnöke. Ő tweetjében azt emelte ki, hogy az EPP 10 éven keresztül képtelen volt kirúgni a Fideszt mindannak ellenére, ami Magyarországon történt a jogállamisággal, most pedig a Fidesz magától távozott, hogy „csatlakozzon a szélsőjobbhoz, ahová tartozik”.

Szerinte Merkel pártját, a CDU-t „felelősség terheli Magyarország orbánizációjért”.

Közben délután Jörg Meuthen, a migrációellenes Alternatíva Németország (AfD) német ellenzéki párt társelnöke, az Identitás és Demokrácia-frakció képviselője közleményt adott ki arról, hogy szívesen látják maguk között a Fideszt.

„Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tartalmilag sokkal közelebb áll az ID-hez, mint az Európai Néppárthoz (EPP)” – írta Meuthen az MTI beszámolója szerint. Az ID-frakción kívül a Fidesznek szóba jöhet még az Európai Konzervatívok és Reformisták képviselőcsoportja, ahol például Orbán Viktor lengyel szövetségesének, Jarosław Kaczyńskinek Jog és Igazságosság (PiS) pártja 24 képviselővel ül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!