Kilencmillió forintnyi bírságot kell fizetnie a Szamost nehézfémmel szennyező román cégnek

2021. március 3. – 13:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

120 ezer lejes, vagyis durván kilencmillió forintos bírságot rótt ki a Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatósága az állami kézben lévő román Conversmin Rt.-re, miután a cég bezárt máramarosi bányájából kiömlő bányavíz február közepén nehézfémmel szennyezte be a Szamost – írja az MTI.

A Szamos–Tisza Vízügyi Igazgatóság Máramaros megyei kirendeltsége korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a jelentős csapadék miatt megáradtak a patakok és folyóvizek, amik elárasztották a bánya bezárt tárnáit, ezért ömlött ki a bányavíz. Ez aztán szűretlenül jutott a Láposbánya-patakba, ahonnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlött, és Magyarországra is eljutott, ám végül a Tisza bő vízhozamának köszönhetően hamar felhígult.

A hatóság tájékoztatása szerint az érintett társaság a folyószennyezés idején nem avatkozott be a szennyezés okának és következményeinek a megszüntetése érdekében úgy, amint azt a kárelhárítási terv előírta. A hatóság szerint a kárelhárítási terv része volt annak a dokumentációnak, amellyel a társaság megszerezte a vízgazdálkodási engedélyt. A vízügyi igazgatóság közölte:

immár nem folyik a februári szennyezés helyszínén bányavíz a Láposbánya-patakba, de a térség patakjai, folyói továbbra is ki vannak téve az egykori bányászat hatásainak.

Ha nem történnek a bányavizek megszűrését eredményező beruházások, ezekben a patakokban, folyókban továbbra is megnövekedhet a réz-, cink-, kadmium-, ólom- és nikkelkoncentráció. A bányavíz a február 17-i kiömlés első óráiban másodpercenként 1,5-1,6 köbméteres hozammal folyt a Láposbánya-patakba, és vöröses színű üledéket sodort magával.

A Lápos folyóból vett vízmintákban a mangán, a réz és a cink értéke 2-3-4-szerese volt a megengedett küszöbértéknek, a vasé pedig ennél is sokkal magasabb. A szennyezés nem okozott halpusztulást a Láposban és a Szamosban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!