Szemmel már nem látható a nehézfémszennyezés a Szamoson

2021. február 19. – 12:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy arra számítani lehetett, folyamatosan hígul a román bányameddőből a Szamoson érkezett származó nehézfémek koncentrációja: a Tisza bő vízhozamának köszönhetően Vásárosnaménynál már két és félszeresére oldódott az oldott cink, réz, alumínium és vas mennyisége a vízben. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint a további védekezési lépések a laboratóriumi eredményektől függnek.


Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2021. február 17-én kora délután értesült a román féltől arról, hogy a Szamoson bányameddőből származó nehézfémszennyezés várható. Az OVF ezután a folyó valamennyi mellékfolyásán elzáratta a zsilipeket, állandó és fokozott figyelőszolgálatot rendeltek el, valamint az érintett szakaszokon értesítették a vízhasználókat a szennyezés érkezéséről. A védekezés elsődlegesen arra irányul, hogy a terhelés a mederben haladjon tovább, ne maradjon a hullámtéri területeken, illetve ne fordulhasson elő a szennyezett víz felhasználása, fogyasztása. Hogy követni tudják a szennyezést, a Szamos és a Tisza kijelölt helyszínein rendszeres időnként mintát vesznek, amit kielemeznek.

A bő vízhozamok miatt már a kezdetekkor számítani lehetett arra, hogy a szennyezéscsóva haladásával a terhelő anyag fokozatosan felhígul. (Aranyosapátin a Tisza vízében a cink és réz mennyisége még túllépi a határértéket, de a hígulás miatt már sokkal kisebb mértékben.) Az országba a Szamoson február 18-án hajnali 1 óra körül érkezett nehézfémszennyezés aznap 14 órakor jutott el a Tiszán
Vásárosnaményba. A legfrissebb mérési eredmények alapján a Tisza vízmennyiségének köszönhetően a hígulás mértéke ott már két és félszeres lett.

Ahogy a csóva Tokajnál eléri majd a Bodrog torkolatát, a mellékfolyó vízhozama tovább hígítja a szennyeződést. Időközben a Szamos apadása miatt lehetővé vált a zsilipek megnyitása és az árvízvédelmi töltésen kívül rekedt belvizek beeresztése a folyóba, ami további hígulást eredményez. A figyelőszolgálat jelentése szerint elszíneződés már nem tapasztalható sem a Szamos, sem a Tisza vizében. A szakemberek szerint a Tiszán haladó szennyezés pénteken dél körül éri/érte el Záhony térségét, Tiszalökhöz pedig szombaton kora este érhet el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!