Dubaji királyi család: A hercegnőre otthon vigyáznak

2021. február 19. – 17:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A királyi család szerint a dubaji uralkodó lányára, Latifa al-Maktúmra „otthon vigyáznak” – írja a BBC.

Az ENSZ emberi jogi hivatala pénteken bizonyítékot kért az Egyesült Arab Emírségektől, hogy kiderüljön, életben van-e a hercegnő

A 35 éves hercegnő néhány éve azzal került be a hírekbe, hogy megpróbált megszökni apjától. Azóta bezárva él valahol Dubajban, és szinte semmit sem tud róla a világ. 2019 óta egy becsempészett telefonnal tudott kommunikálni néhány ismerősével, de 2020-ban ez a kapcsolat is megszakadt, azóta kérdéses, hogy mi van vele.

Bár Mary Robinson ENSZ-biztos 2018-ban meglátogatta, utóbb kiderült, hogy Latifa azt se tudta, hogy ki érkezett hozzá, és nem esett szó az életkörülményeiről. Négyszemközt sem beszéltek, a lányról pedig azt állította a család Robinsonnak, hogy bipoláris. A hercegnő által kiszivárogtatott videóüzenetekből a BBC készített dokumentumfilmet, Latifa barátai pedig eljuttatták a felvételeket az ENSZ-nek.

Latifa többször is próbált megszökni a királyi családtól, a legnagyobb figyelmet egy 2018-as szökési kísérlete hozta meg neki, amikor 2018 februárjában, hét év tervezés után, finn barátnőjével kalandos körülmények között próbáltak menekülni, de a hercegnőt végül elfogták. A hercegnő történetéről itt írtunk hosszabb cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!