Újraéledt az amerikai szélsőjobb kedvenc közösségi oldala

2021. február 16. – 08:33

Másolás

Vágólapra másolva

Öt hét után újra elérhető a Parler nevű alkalmazás, írja a Guardian. A portál az amerikai (szélső)jobb kedvenc közösségi oldalává vált a novemberi elnökválasztást követően, miután Trump-szavazók milliói kerestek alternatívát a Twitter „liberális cenzúrája” miatt.

A portál fontos szerepet játszott a Capitolium elleni ostromban is, ugyanis a felkelők és egyes republikánus politikusok többek között a Parleren buzdították a Trump-híveket a részvételre. Egy Trumppal kapcsolatban álló ügyvéd például azt posztolta az ostrom alatt, hogy

„Ideje készültségbe helyezni a kivégzőosztagokat. Pence lesz az első.”

Ezek következtében az ostrom után néhány nappal az Apple App Store és a Google Play is törölte az alkalmazást a kínálatából, január 10-én pedig a Parler szervereit üzemeltető Amazon Web Services bejelentette, hogy a portálon elszaporodó, erőszakra buzdító tartalmak miatt, felfüggeszti az oldal hozzáférését a tárhely-szolgáltatásukhoz.

A Parler emiatt öt hétre offline állapotba került, mivel csak mostanra sikerült új tárhely-szolgáltatást találniuk. A Parlert novemberben mi is kipróbáltuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!