Hetekre teljesen el is tűnhet a netről a konteóhívők és trumpisták Twitter-pótléka, a Parler

2021. január 10. – 10:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Twitter – évek óta tartó figyelmeztetések után – örökre letiltotta Donald Trumpot a platformról, miután az amerikai elnök szélsőséges hívei betörtek a washingtoni Capitoliumba, Trump pedig ráeresztett még két posztot, amik a cég szerint megszegték az oldal „az erőszak dicsőítését” tiltó szabályzatát. Ezek után nem csak a Twitter tiltotta le Trumpot, hanem két hétre a Facebook is, illetve más felületeken is hasonló retorziók történtek Trumppal szemben, miközben a Google Play és az App Store törölték áruházukból a Parler nevű közösségi felületet, ahová Twitter „cenzúrájától” besokalló szélsőjobboldaliak kezdtek átvándorolni.

A Parler nevű oldalon megjelenő tartalmak nem megfelelő moderációja miatt most úgy néz ki, hogy nem csak az alkalmazások tűnhetnek el a fenti két helyről, hanem a teljes oldal a netről is, legalábbis egy időre. A Parler szervereit üzemeltető Amazon Web Services ugyanis belengette, hogy felfüggeszti a tárhelyekhez való hozzáférést, amennyiben ilyen kezeletlen marad a probléma moderációja, írja a Buzzfeed. Az oldalon ugyanis elszaporodtak az erőszakra való felhívások.

A tárhely-szolgáltatáshoz való hozzáférés felfüggesztése vasárnap éjféltől lép életbe, ha addig nem talál ki valamit a cég. Az oldal tehát offline állapotba kerül, hacsak nem találnak addig egy másik szolgáltatót.

John Matze, a Parler vezérigazgatója egy posztban ezután arról írt, hogy lehet, hogy elképzelhető, hogy pár hétre elérhetetlen lesz az oldaluk, hogy az alapokról építhessék újra azt. Matze szerint ez az egész egy összehangolt támadás volt a technológiai óriások részéről, hogy megöljék a versenyt. Szerinte a valódi problémájuk az volt, hogy a Parler túl gyorsan fejlődött és túl sikeres volt.

Az Egyesült Államokban a választás után hirtelen nagyon népszerű lett a Parler nevű alternatív Twitter, ami azt ígérte, hogy otthont ad a mainstream közösségi médiából kiábrándult felhasználóknak. A szólásszabadság bástyáját azonban republikánus véleményvezérek és mindenhonnan kitiltott konteósok vették át, és inkább tűnik jobbos safe space-nek, mint az utolsó szabad helynek az interneten. Ebben a cikkünkben írtunk róla hosszabban.