Élőláncokkal, mécsesekkel és szívekkel akciózik az orosz ellenzék

2021. február 14. – 16:00

Élőláncokkal, mécsesekkel és szívekkel akciózik az orosz ellenzék
Élőláncot alkotnak a Navalnij mellett tüntetők Szentpéterváron – Fotó: Anton Vagonov / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este mécseseket gyújtanak Oroszország-szerte Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatói, írja a Reuters. Mivel a januári tüntetéseken több ezer embert tartóztattak le, így a szervezők egyelőre leálltak a nagyobb utcai demostrációkkal, de Valentin-nap alkalmából egy szimbolikus akcióval szeretnék megmutatni az oroszoknak, hogy kitartanak Navalnij mellett.

15 perces akciójuk keretében a házuk elé állnak ki a támogatók, bekapcsolják a mobilok vakuit vagy a zseblámpáikat, és mécsesekkel egy szívet formáznak. „Putyin a félelem. Navalnij a szeretet. Ezért fogunk mi nyerni” – írta Twitteren közzétett felhívásában Leonyid Volkov, az ellenzéki politikus szövetségese. Ahogyan rengeteg aktivista, úgy Volkov is elhagyta félelmében Oroszországot – ő most Litvániából buzdítja mindazokat, akik otthon maradtak, és még nem tartóztatták le őket.

Alekszej Navalnij támogatói tüntetnek Vlagyivosztokban – Fotó: Yuri Maltsev / Reuters
Alekszej Navalnij támogatói tüntetnek Vlagyivosztokban – Fotó: Yuri Maltsev / Reuters

Volkov arra kért mindenkit, árasszák el a közösségi médiát a vasárnapi akciók képeivel, a #ЛюбовьСильнееСтраха (A félelemnél erősebb a szeretet) hashtaget használva. Az ország legkeletibb feléből, Vlagyivosztokból már meg is jöttek az első képek az akciókról.

Egy másik vasárnapi akció keretében élőláncokat alkotnak Moszkva és több nagyváros utcáin Navalnij felesége, Julia és a tüntetéseken letartóztatott nők támogatására. Julia Navalnaja a sajtó beszámolói szerint Németországba repült még ezen a héten, a többi letartóztatott tüntetőt viszont büntetőeljárás alá vonhatják az orosz hatóságok közlése alapján.

Moszkvai tüntetők élőlánca a letartóztatott nőkért – Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters
Moszkvai tüntetők élőlánca a letartóztatott nőkért – Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az Alekszej Navalnij mellett tartott tüntetések Oroszország ellenfeleinek próbálkozásai, hogy kihasználják az elégedetlenséget az orosz lakosság körében: „Ezt a statisztát éppen most használják. Éppen akkor, amikor a világ minden országában, így nálunk is az embereknél kiütközik a fáradtság, a felgyülemlett harag és az elégedetlenség.”

Az ellenzéki politikus januárban tért vissza Oroszországba, miután Németországban kezelték, német szakértők szerint Novicsok idegméreggel elkövetett merénylet után. A példátlan méretű országos tüntetéshullám mély problémákat jelez Putyinnak, aki viszont Navalnijban látja minden zavar forrását. A gazdasági nehézségek, a putyini hatalom átörökítése körüli bizonytalanság és a belarusz tüntetési hullám miatt sok ügy, ami a hatalom részéről korábban belefért, most már túl van a társadalom tűréshatárán – erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!