Vízágyúval oszlatják a tömeget Mianmarban

2021. február 8. – 12:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vízágyúval oszlatják a katonai puccs ellen tüntető tömeget Mianmarban, a rendőrség pedig éles lőszert is bevethet – írta meg a Reuters.

Már harmadik napja több ezer ember tüntet az ország fővárosában, Nepjidában, hogy bocsássák szabadon Aung Szan Szú Kjí Nobel-díjas politikust, akit a hadsereg házi őrizetben tart. Rajta kívül a Nemzeti Liga a Demokráciáért Párt (NLD) magas rangú vezetőit, köztük Vin Mjint elnököt is házi őrizetbe vették.

A mianmari rendőrség hétfőn figyelmeztette a tömeget, hogy hagyjanak fel a demonstrációval, különben erőszakot fognak alkalmazni. A Reuters szerint Nepjidában több rendőrsorfal is felállt, a hatóságok pedig kihelyeztek egy táblát, miszerint ha a tüntetők áttörik a sorfalat, éles lőszereket fognak bevetni. Az állami médiumok szintén kilátásba helyezték a „törvénysértő tüntetők” ellen való esetleges fellépést.

„Mi, szakemberek (…) azért jöttünk, hogy megmutassuk: együtt vagyunk ebben a helyzetben. A célunk ugyanaz: megdönteni a diktatúrát.”

– mondta a BBC-nek egy névtelenül nyilatkozó tüntető. Elmondása szerint orvosok, tanárok és mérnökök is tüntetnek, de megszólalt egy ruhagyári munkás is, aki a demonstrálásért a munkanapját és az aznapi fizetését áldozta fel.

A tüntetések azután kezdődtek, hogy a múlt héten a hadsereg választási csalásra hivatkozva katonai puccsot hajtott végre. Emellett egy évre szóló szükségállapotot rendeltek el, a hatalmat pedig Min Aung Hlaing, a sereg főparancsnoka vette át. A további tüntetéseket megakadályozandó, a hadsereg szombaton lekapcsolta az internetet az országban, ám ez sem bizonyult elégnek, péntek óta folyamatosak a demonstrációk. Az mianmari puccs hátteréről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Először szólalt meg a hadsereg vezetője

Hétfőn először szólalt meg nyilvánosan a mianmari puccsot levezénylő katonai vezető, Min Aung Hlaing. arról beszélt, hogy „egy igazi és fegyelmezett demokráciát” fognak kialakítani. Megint arról beszélt, hogy a hadsereg szerint csalás történt a tavaly novemberi választásokon, amin nagy győzelmet arattak a demokráciapárti erők. A választási bizottság korábban jelezte, hogy semmilyen bizonyíték nem volt kiterjedt csalásra.

A tábornok most azt mondta, hogy új választásokat tartanak majd, és azt ígérte, hogy átadják a hatalmat a győztesnek. Azt mondta, hogy a szavazást majd egy „megreformált” választási bizottság felügyeli, írja a BBC.

A közösségi médiában számos felvétel terjedt, amin a tábornok tévébeszédére reagálva lábosokat és serpenyőket ütögetve tiltakoztak az emberek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!