Holtan találtak kilenc bányászt a beomlott kínai bányában

2021. január 25. – 13:38

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn is folytatódott a hetek óta egy beomlott aranybányában rekedt kínai bányászok mentése azután, hogy előző nap tizenegy bányászt mentettek ki a föld alól. Ezúttal újabb kilenc bányászt találtak meg, de közülük már senki sem volt életben. A holttesteket a csütörtökön elhunyt bányász testével együtt emelték ki, így pedig már csak egy ember holléte ismeretlen – írja a BBC.

A mentőcsapatok eredetileg hetekre saccolták a mentés időtartamát, vasárnap azonban egy nagyobb akadály hirtelen a vájat aljára esett, így már akkor meg tudták kezdeni az emberek felszínre hozatalát. Az első bányász kimenekítése után egy órával további nyolc embert tudtak feljuttatni, majd később még kettőt mentettek ki. A csapatok ezt követően tovább folytatták a kutatást, így találták meg a kilenc holttestet, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ők pontosan hol voltak a bányában.

A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen a tartomány illetékes hatóságai vizsgálatot indítottak a történtek miatt, a céget pedig sok bírálat érte amiatt, hogy mintegy harmincórás késéssel jelentette a balesetet a hatóságoknak. Két helyi tisztségviselőt már eltávolítottak a posztjáról. A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot.

Arról már beszámoltunk, hogy élelmiszereket, az orvosi cikkeket, a takarókat és a tápoldat-adagokat egy aknán át juttattak be bennrekedt 10 bányásznak. A BBC szerint a most kimentett bányászok néhány napja kapcsolatba léptek egy magányos túlélővel is a föld alatt, ám később ez a bányász már nem adott életjelet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!