Kötszert és kolbászt kértek a föld alatt rekedt kínai bányászok

2021. január 19. – 21:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Köszönik a gyógyszereket, nagyon hálásak a leküldött élelmiszerért, de örülnének egy kis kolbásznak a mélyben rekedt kínai bányászok, írja a BBC. A tizenkét bányász már közel tíz napja tart ki a föld alatt, és most már telefonon keresztül is tudnak kommunikálni a külvilággal.

Még vasárnap írtunk arról, hogy egy robbanás miatt huszonketten ragadtak bent egy kínai aranybányában – az eset január 10-én történt a kelet-kínai Santung tartományban, Jentaj közelében. A huszonkét bányász közül tizenketten egy héttel a robbanás után tudtak üzenetet küldeni egy keskeny aknán keresztül az értük küldött mentőegységnek. Az aknán leengedett kötelet lentről meghúzták, innen tudták először a mentőegységek, hogy vannak lent emberek.

Ezután ételt, gyógyszert, papírt és ceruzát küldtek a lent rekedt bányászoknak, akik levelet is írtak a fentieknek:

„Ne hagyjátok abba a próbálkozást, hogy elérjetek hozzánk.”

Telefonon arról beszéltek a bányászok, hogy nagyon elgyengültek, de bíznak abban, hogy minél hamarabb ki tudnak jutni a bányából. Továbbra is várják a gyógyszereket, sérült társuknak pedig kötszerre van szüksége. Emellett megköszönték a nekik küldött zabkását és a folyékony tápszereket is, de azt mondták, nagyon hálásak lennének, ha kolbászt is küldenének nekik.

Mentőegységeket küldenek a föld alatt rekedt kínai bányászok után
Fotó: STR / AFP

Arról még mindig nem tudni semmit, mi lehet a másik tíz föld alatt rekedt bányász sorsa – és arról sem, mi lehetett az oka a tíz nappal ezelőtti robbanásnak. A tizenkét elért bányász közül 11-en vannak most 540 méteres mélységben, egy társuk pedig 50 méterrel alattuk.

Az esetet egyébként egy nappal a robbanás után jelentették a hatóságok – a késés miatt azóta leváltották a város párttitkárát és polgármesterét is.

Kínában sajnos a biztonsági szabályozás hiánya miatt nagyon gyakoriak a hasonló balesetek: tavaly decemberben 23 bányász halt meg szén-monoxid-mérgezésben, egy szeptemberi eset során pedig 16 munkást ölt meg a magas szén-monoxid-szint egy bányában.