Felgyújtottak egy tesztközpontot Hollandiában, több mint 240 embert tartóztattak le

2021. január 24. – 22:00

frissítve

Felgyújtottak egy tesztközpontot Hollandiában, több mint 240 embert tartóztattak le
A tesztközpont felgyújtott konténerépülete Urkban vasárnap reggel – Fotó: Jeroen Jumelet / ANP / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés (2021. 01. 25., 8:56): Több mint 240 embert tartóztattak le a vasárnap esti hollandiai zavargások után. Több városban is voltak összecsapások a rendőrök és a járványügyi korlátozások ellen tiltakozók között, akik üzleteket fosztottak ki, és még egy oltóközpontot is felgyújtottak, írja a Reuters a rendőrség beszámolója alapján.

Amszterdam központjában vasárnap délutántól a rendőrség vízágyúval, kutyákkal és lovasrendőrökkel próbálta oszlatni a tüntető tömeget. Itt közel 200 embert vettek őrizetbe, közülük többen kövekkel dobálták a rendőröket.

A NOS állami televíziós csatorna szerint legalább tíz városban voltak készültségben rohamrendőrök, miután este 9 órakor életbe lépett a kijárási tilalom az országban. A második világháború óta most először vezettek be éjszakai kijárási tilalmat Hollandiában. Eindhovenben fiatalok csapatai üzleteket fosztogattak, kerékpárokat dobáltak és tüzeket gyújtottak, ami után legalább 55 embert tartóztattak le a rendőrök, írja a város közleménye.

Felgyújtottak egy koronavírus-tesztközpontot szombatról vasárnapra virradó éjjel a hollandiai Urk halászfaluban, írja a Deutsche Welle. A helyi hatóságok videófelvételei szerint holland fiatalok törtek be a kikötő mellett felállított konténer-tesztközpontba, majd felgyújtották azt.

A rendőrség és az önkormányzat közös közleményt adott ki vasárnap, amiben azt írják, a központ felgyújtása volt az éjszaka „mélypontja”, de egyes vandálok dobáltak köveket és tönkretettek rendőrautókat is aznap este.

Szerintük a zavargás elfogadhatatlan volt, és ezzel a fiatalok „adtak egy pofont a helyi egészségügyi dolgozóknak”.

Hollandiában épp szombaton vezették be az éjszakai kijárási tilalmat, ami szerint este fél kilenc és hajnali fél öt között lényegében senki nem lehet az utcákon. A szigorítás oka a koronavírus brit változatának megjelenése, ami olyan terhet jelenthet az egészségügyi rendszernek, amit csak így lehet csökkenteni a kormány szerint. Kutyasétáltatás vagy munkavégzés miatt persze továbbra is kint lehet lenni este az utcákon, a szabályszegőket viszont 95 euróra (azaz 34 ezer forintra) büntethetik.

Tüntetők molinóval Amszterdamban vasárnap délutánFotó: Robin van Lonkhuijsen / ANP / AFP
Tüntetők molinóval Amszterdamban vasárnap délutánFotó: Robin van Lonkhuijsen / ANP / AFP

Bár a hollandok többsége egyetért a szigorításokkal, így is vannak ellenzői: múlt vasárnap a lovasrendőröket is kivezényelték Amszterdamban a lezárásellenes tüntetők feloszlatására, ahol 143 embert tartóztattak le. Most vasárnap szintén tüntettek Amszterdam mellett Eindhovenben is, mindkét városban vízágyúkkal oszlatták fel a tömeget, Eindhovenben pedig könnygázt is bevetettek a tiltakozók ellen, írja a Time magazin.

Hollandiában eddig 13 540 haláleset történt koronavírus-fertőzés szövődményei miatt, és összesen 944 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak. Az iskolák és a nem alapvető ellátáshoz szükséges üzletek december közepe óta zárva vannak, míg a bárokat és éttermeket már hónapokkal korábban bezáratták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!