A koronavírus miatt Európa inkább szigorúbb intézkedésekkel számol

2021. január 24. – 14:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandiában is bevezették az éjszakai kijárási tilalmat: eszerint este fél kilenc és hajnali fél öt között lényegében senki sem lehet az utcákon – írta a Euronews. Munkába járni és kutyát sétáltatni is szabad. Naponta legfeljebb egy látogatót szabad fogadni. A megkérdezett hollandok egyetértenek az új szabályokkal.

A szigorítás oka a koronavírus brit változatának megjelenése. A vírust fertőzőbbnek tartják – a brit kormányfő is ennek tudja be a napi új fertőzésekben ismét rekordot elérő számokat –, bár úgy tűnik, egyelőre túlzóak voltak azok az aggodalmak, amelyek szerint a koronavírus brit változata veszélyesebb volna. A gyorsabb fertőzés azonban azonos veszélyességi szint mellett is olyan terhet jelenthet az egészségügyi rendszernek, amelyet csak kijárási korlátozással lehet csökkenteni, amíg a lakosság nem lesz beoltva kellően nagy arányban.

Franciaország is egyre valószínűbbnek tartja a harmadik hullám miatti újabb korlátozásokat. Erről még csütörtökön beszélt a francia egészségügyi miniszter. Véran szavait azonban továbbra is aktuálisnak tartja a francia vezetés.

Franciaországban eddig 72 ezer koronavírussal fertőzött személy halálát regisztrálták, ez 1115 főt jelent egymillió lakosra vetítve. Magyarországon ez az arány 1241 a Worldometers adatai szerint, Hollandiáé 787, Ausztriáé 821, Lengyelországé 935, Svédországé 1086.

A Le Journal de Dimanche meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva úgy tudja, a szigorítás napokon belül várható.

Ausztria hétfőtől szigorít a maszkviselési szabályokon. Eszerint a tömegközlekedési eszközök még szélesebb körében lesz kötelező az FFP2 minősítésű maszk, azaz a textilmaszkok ehhez már nem lesznek megfelelők. (Hasonló, bár nem kötelező erejű ajánlással állt elő a nem túl eredményes különutat járó Svédország egészségügyi hatósága is.)

Lengyelország enyhítést ígér, de türelemre int: a hotelek és éttermek már nagyon nyitnának, a kormányzat egyelőre azonban csak a szabályozás melőbbi felülvizsgálatát ígéri. Lehűtötte a kedélyeket a lengyel pénzügyminiszter: Tadeusz Kościński elmondta, hogy a következő hetekben bizonyos korlátozásokon enyhítenek, lesz, amit fel is számolnak, ám ezek nagy része csak március-április fordulóján várható és az intézkedések kisebb része ezután is érvényben marad hosszabb ideig. Az ágazatból másfélezer vállalkozós 154 millió eurós támogatást kapott a lengyel kormányfő beszámolója szerint.

Ukrajna enyhít

Ukrajnában azonban a járvány enyhüléséről számoltak be, bár az elmúlt napok magasabb értékei alapján ez időleges is lehet. A 42 milliós országban hivatalosan 21861 ember halt meg a járvánnyal összefüggésben.

Erre hivatkozva hétfőn véget ér a január 8-tól érvényben lévő, úgynevezett szigorított karantén. Ismét megnyithatnak az üzletek, megszűnik az a korlátozás, hogy csak bizonyos termékeket árusíthatnak – írta az MTI. Újra elkezdődhet az oktatás az iskolákban, de a diákrendezvények korlátozva lesznek. A vendéglátóhelyek is kinyithatnak, és csak az éjszakai órákra szűkül az eddigi korlátozás, amely szerint csak elvitelre szolgálhatnak ki vendégeket. Újra lehet kulturális, sport és egyéb rendezvényeket is tartani, de legfeljebb húsz fő részvételével.

Annak ellenére, hogy Izrael jól halad az oltási programmal, a vezetés szerint aggodalomra okot adó jelek is vannak:

  • nő a fertőzöttek száma a gyerekek körében
  • hat olyan súlyosan beteg várandós nőt ápolnak az izraeli kórházakban, akiket a koronavírus délkelet-angliai, gyorsan terjedő új variánsa betegített meg.

A hatóságok attól tartanak, hogy az oltottak és a beoltás előtt állók közösségében új vírusvariáns alakulhat ki – írta az MTI. Benjamin Netanjahu kormányfő újabb korlátozás lehetőségét vetette fel vasárnap, javasolva az utasszállító repülőgépek fogadásának betiltását két hétre a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!