Korai volt kijelenteni, hogy halálosabb a koronavírus brit mutációja

2021. január 23. – 19:53

Másolás

Vágólapra másolva

Több brit szakértő is megkérdőjelezte Boris Johnson miniszterelnök napi tájékoztatását, miszerint a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál több halálesetet okozhat – írja az MTI. Ugyanezen a sajtótájékoztatón Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója részletesen is kifejtette: a koronavírus-fertőzöttek összességére vetítve vannak „jelenleg nem túl erőteljes” bizonyítékok arra, hogy az új variáns nem csak 30-70 százalékkal fertőzőképesebb a réginél, de több halálesethez is vezethet.

A kormányfőtanácsos példaként elmondta: a hatvanas éveikben járó férfiak esetében ezer koronavírus-beteg közül az eredeti vírusváltozattal történt fertőződés esetén hozzávetőleg tíznek, az új koronavírus-variáns okozta fertőződés esetén átlagosan 13-14-nek a halála valószínűsíthető. Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezekkel a számokkal kapcsolatban még sok a bizonytalanság, újabb vizsgálatok szükségesek annak megerősítésére, hogy mindez valóban így van-e.

A tájékoztatás a brit kormány mellett működő, elsősorban a légzőszervi vírusfertőzések kutatásával foglalkozó tanácsadó testület (Nervtag) egyik tanulmányára alapult, amely lehetségesnek nevezte, hogy az új koronavírus-variáns magasabb halálozási kockázatot jelenthet.

Szombaton azonban a tanulmány egyik szerzője, Graham Medley professzor is változatlanul nyitott kérdésnek nevezte a BBC-nek adott nyilatkozatában, hogy az új vírusvariáns veszélyesebb-e halálozási szempontból, mint a korábban azonosított változat.

Mike Tildesley, a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) járványterjedési modellezéssel foglalkozó tagja ugyancsak a BBC-ben kijelentette: túl korai volt erőteljes következtetéseket levonni az eddigi vizsgálati adatokból, különös tekintettel arra, hogy a halálozási ráta növekedésével kapcsolatos feltételezés viszonylag kis adathalmazra alapul.

Tildesley professzor meglepőnek tartotta, hogy Boris Johnson miniszterelnök a nyilvánosság elé állt ezzel a feltételezéssel, ahelyett, hogy várt volna még egy-két hétig, amíg a szakértők alaposabban megvizsgálják az adatokat. Yvonne Doyle, az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) orvosigazgatója a úgy fogalmazott: továbbra sem teljesen egyértelmű, hogy az új koronavírus-változat a korábban ismert variánsnál több halálesetet okoz.

Mindeközben a legfrissebb brit adatok változatlanul a járvány terjedési ütemének lassulását mutatják. Országosan eddig 5 861 351-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első adagját, 468 616 embernek a második dózist is beadták.