Navalnij megüzente, hogy nem lesz öngyilkos

2021. január 23. – 08:48

Másolás

Vágólapra másolva

Előzetes letartóztatásából üzente meg Alekszej Navalnij, hogy óvatosan jár a lépcsőn. A legismertebb orosz ellenzékinek a vérnyomása is príma „akár egy űrhajósnál”, úgyhogy a szívinfarktus is kizárt. „Nem iszom égetett szeszt és nem eszem cukros süteményt” – mondta Navalnij. És azt sem tervezi, hogy az ablak rácsára kösse fel magát.

Mindezt azért közölte az Instagramon a világgal a 44 éves politikus, hogy világos legyen: ha valami mégis történne vele a letartóztatás alatt, annak más magyarázata volna.

Az erőszakos halál felvetésének lehetősége nem alaptalan, elvégre veszítette már életét előzetes letartóztatásban olyan ember, aki kellemetlen volt a Kremlnek – a legismertebb Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló volt, aki súlyos korrupcióval vádolta meg a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot –, másrészt Navalnij maga is átélt egy novicsokos mérgezést, amelyből nagy szerencsével, egy orosz, majd egy berlini kórházban épült fel.

A hazatérte után, a moszkvai repülőtéren előállított, majd egy rögtönzött bírósági ülésen 30 napos előzetesbe tett politikus most arra vár, hogy a bíróság döntsön a hatóságok kéréséről, amelyek szerint 2014 végi, feltételes börtönbüntetését változtassák letöltendőre, a szabadlábon tartózkodás feltételeinek megsértése miatt (többek között azért, mert a novicsokos mérgezéséből felépülve nem utazott haza azonnal Németországból és a büntetés-végrehajtás szerint elérhetetlennek bizonyult.) Az ügyről itt olvashat részletesebben.

Putyin kastélya népszerűbb, mint Putyin

Nem sokkal Navalnij őrizetbe vétele után megjelent az általa vezetett Korrupció Ellenes Küzdelem Alapítványától (FBK) egy dokumentumfilm, amely az orosz elnöknek a Fekete-tenger partján egymilliárd dollárért felépített kastélyáról szól. A gelendzsiki objektum nem volt ismeretlen, ám teljes, a nyilvánosságtól rejtett pompájában először volt látható. És elég sokan voltak kíváncsiak rá, több mint 40 millióan nézték meg a filmet mostanáig – többen, mint újévkor az orosz elnök beszédét, ami pedig elmaradhatatlan része az oroszok újévi ünnepi rituáléjának.

25 millióra számítottam – írta a videóról Navalnij az Instagramon.

A kastélyról itt olvashat részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!