Előállították a Navalnij melletti tüntetés több résztvevőjét

2021. január 23. – 12:49

Másolás

Vágólapra másolva

Már a tüntetés előtt néhány órával több embert előállított a rendőrség, azt gyanítva, hogy részt vettek volna az Alekszej Navalnij melletti tüntetésen. Az ellenzéki politikust támogató tiltakozásra így is sor került a Puskin téren, ahonnan több résztvevőt elvittek a rendőrök – írta a Newsru.com.

A Puskin téren – az ellenzéki tüntetések bevett helyszínén, ahol általában a hatóság engedélyezi a megmozdulást, bár az onnan kérvényezett ellenzéki felvonulásokat soha – ezúttal gyors munkálatokba is kezdtek: új térkövek lerakása indult, és a térre vezető Tverszkaján több helyet elkerítettek hótakarításra hivatkozva. A Novaja Gazeta is több résztvevő rabszállítóba való behurcolását rögzítette:

A Meduza.io tudósítója pedig páncélos járművek konvoját látta a központ felé közeledni szombat reggel.

A gyaníthatóan az orosz titkosszolgálat által végrehajtott novicsokos mérgezésből Németországban felépült ellenzéki politikus a múlt hét végén tért haza, ám a repülőtéren őrizetbe vették, majd egy rögtönzött bírósági ülésen 30 nap elzárásra ítélték – amíg döntenek arról, hogy 2014 végén kiszabott feltételes börtönbüntetését letöltendőre cseréljék. (A pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatos ítélet után a strasbourgi emberi jogi bíróság kártérítésre kötelezte az orosz államot a 44 éves politikussal szemben.)

Navalnij pénteken az előzetes letartóztatásából üzente meg, hogy nem tervez öngyilkosságot és egészségi állapota is kielégítő – az ellenzék legismertebb politikusa ezzel arra utalt, hogy ha bármi történne vele, az természetes okokkal nem lenne magyarázható. Az ügyről itt olvashat részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!