Korábbi ügyvédei sem vállalják Donald Trump védelmét

2021. január 15. – 19:27

Másolás

Vágólapra másolva

Regnálása végére újabb pofonba szaladt Donald Trump: a Bloomberg információi szerint a leköszönő elnök nem tudja felállítani azt a csapatot, amely őt védené az ellene indított második alkotmányos felelősségre vonási eljárás során.

A Bloomberg az ügyet közelről ismerő forrásokra hivatkozva arról ír, hogy azok az ügyvédek, akik az előző impeachment során védték Trumpot (köztük Jay Sekulow és Pat Cipollone), nem vállalták az újabb felvonást, ahogy azok a jogászok sem, akik korábban dolgoztak vele – a cikk ezen a ponton Pam Bondi, Eric Herschmann, Pat Philbin és Marc Kasowitz neveit említi.

Azt írják: a Trump felkérésére nemet mondó ügyvédek közül többen is védhetetlennek tartják, amit Trump tett.

Ahogy korábban írtuk, Donald Trump az első amerikai elnök, akit másodszor is vád alá helyezett a képviselőház, azzal vádolva, hogy felkelésre bujtott fel a törvényhozás épületének ostroma előtt, noha ő maga utólag úgy nyilatkozott, elítéli a Capitoliumnál kirobbant erőszakot.

Keith Whittington, a Princetoni Egyetem politikaprofesszora szerint nincs abban semmi különösebben meglepő, hogy még a Trump politikájával szimpatizáló ügyvédek sem vállalják a leköszönő elnök védelmét, hiszen egyrészről egyre nehezebben védhető (időközben több közösségimédia-platform is letiltotta), másrészt a szakmai megítélésüknek is árthat egy ilyen ügy.