Feloszlatta a koszovói parlamentet és előrehozott választásokat írt ki február 14-re Vjosa Osmani, az elnöki teendőket ellátó házelnök – írta az MTI.
Az előrehozott parlamenti választásokat azután kellett kiírni, hogy a koszovói alkotmánybíróság a múlt hónapban érvénytelennek nyilvánította a kormány megválasztását.
A testület szerint a kormányt nem az alkotmánnyal összhangban választották meg, mert Efrem Arifi roma kisebbségi képviselő szavazata – amely nélkül nem alakulhatott volna meg a kormány 2020 júniusában – érvénytelen volt.
A politikust ugyanis 2018-ban 15 hónap börtönre ítélték, mert egy civil szervezeten keresztül 26 ezer eurót sikkasztott el. Az alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy Arifi jogellenesen vett részt a parlamenti szavazáson, mert a törvény értelmében nem gyakorolhatja képviselői jogait az, akit három éven belül jogerősen bűnösnek mondtak ki büntetőperben.
Koszovóban mintegy tíz éve egyetlen kormány sem tudta kitölteni hivatali idejét, ami miatt a lakosság kiábrándult az országot függetlensége kikiáltása óta irányító volt szakadár vezetőkből, és a másfél évvel ezelőtti választásokon a szociáldemokrata-nacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) lett az ország legnagyobb pártja. Az elhúzódó koalíciós tárgyalásokat követően Albin Kurti alakíthatott kormányt, amely azonban néhány hónap után összeomlott, és Kurtit Avdullah Hoti váltotta a kormány élén.
Vjosa Osmani házelnök november elején vette át az államfői teendőket, miután Hashim Thaci köztársasági elnök lemondott, amikor megtudta, hogy a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat, melyek szerint háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el. Thaci visszautasítja az ellene felhozott vádakat.