Tíz éve egyetlen kormány se tudta kitölteni hivatali idejét Koszovóban, most egy korrupt képviselő miatt kell megismételni a választásokat

2020. december 22. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Meg kell ismételni a parlamenti választásokat Koszovóban, miután az alkotmánybíróság hétfő este semmissé nyilvánította egy korrupció miatt elítélt parlamenti képviselő megválasztását, és így a kormány megválasztását is érvénytelenítette, írja az MTI.

„Tekintettel arra, hogy a kormányt nem az alkotmánnyal összhangban választották meg, Koszovó elnökének választásokat kell kiírnia, amelyeket legkésőbb negyven nappal kitűzésük után meg kell tartani” – írta határozatában a pristinai alkotmánybíróság.

A koszovói sajtó szerint Vjosa Osmani államfő kedden egyeztetésre hívja a politikai pártokat, hogy a választás időpontjáról egyeztessenek.

Tíz éve egyetlen kormány se tudta kitölteni hivatali idejét

Koszovóban mintegy 10 éve egyetlen kormány sem tudta kitölteni hivatali idejét, ami miatt a lakosság kiábrándult az országot függetlensége kikiáltása óta irányító volt szakadár vezetőkből, és a másfél évvel ezelőtti választásokon a szociáldemokrata-nacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) lett az ország legnagyobb pártja.

Elhúzódó koalíciós tárgyalásokat követően Albin Kurti alakíthatott kormányt, amely azonban néhány hónap után összeomlott, és Kurtit Avdullah Hoti váltotta a kormány élén.

Sikkasztott

Hoti úgy szerezte meg a megválasztásához kellő többséget a parlamentben, hogy őrá szavazott Efrem Arifi roma kisebbségi képviselő, akit 2018-ban 15 hónap börtönre ítéltek, mert egy civil szervezeten keresztül 26 ezer eurót sikkasztott el.

Az alkotmánybíróság hétfőn azt állapította meg, hogy Arifi jogellenesen vett részt a parlamenti szavazáson, mert a törvény értelmében nem gyakorolhatja képviselői jogait az, akit három éven belül jogerősen bűnösnek mondtak ki büntetőperben. Az ő voksa nélkül pedig nem volt meg a kormány megválasztásához szükséges többség.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!