Öngyilkos merénylet lehetett a nashville-i robbanás

2020. december 27. – 11:13

frissítve

Öngyilkos merénylet lehetett a nashville-i robbanás
Fotó: Házkutatást tartanak a rendőrök Nashville külvárosában 2020. december 26-án – Terry Wyatt / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Öngyilkos merénylő robbanthatott helyi idő szerint pénteken reggel Nashville belvárosában, írja a CNN rendőrségi forrásokra hivatkozva. Arra, hogy szándékos cselekmény történhetett a hatóságok már pénteken is utaltak, mivel a helyszínen emberi maradványokat találtak. A detonáció után három embert, köztük egy rendőrt szállítottak kórházba, de egyiküknek sem volt súlyos az állapota.

A hatóságok szombaton azonosítottak valakit, emiatt pedig több szövetségi ügynök egy antiochiai lakásban tartott házkutatást, mondta a lapnak Jason Pack, az FBI szóvivője. A tűzszerészek átvizsgáltak egy házat, ahová ezután már biztonságosan be lehetett lépni, a szóvivő arra azonban nem tért ki, hogy korábban ki élt ott. Ugyanakkor a CBS forrásai szerint egy 63 éves helyi férfinak olyan lakóautója volt, amilyen azon a képen látható, amit a rendőrség adott ki szombaton. Ezen felvételen a lakóautó nagyjából öt órával a robbanás előtt éppen megérkezett a helyszínre. A rendőrök pedig ennek a férfinak az antiochiai házánál jelentek meg tegnap. Eközben a BBC arról ír, hogy az FBI ennek a férfinak az anyját keresi, hogy DNS-mintát vegyenek tőle.

A szombati sajtótájékoztatón a hatóságok azt közölték, hogy a nyomozás több vonalon is folyik, és nagyjából 250 FBI-hoz köthető személy dolgozik az ügyön. A CNN forrásai szerint az FBI jelenleg nem keres további személyeket a robbanással összefüggésben. Az viszont továbbra is kérdés, hogy mi vagy ki lehetett a robbantás valódi célpontja.

A rendőrséget bejelentők december 25-én azzal riasztották a helyszínre, hogy a gépjármű közelében lövések dördültek el. A kiérkező rendőrök lőfegyverhasználat nyomát nem találták, de ők is gyanúsnak találták a lakóautót, ezért kihívták a tűzszerészeket. A lakóautó azonban felrobbant, még mielőtt a tűzszerészek a helyszínre érkeztek volna. Andrew McCabe, az FBI volt vezérigazgató-helyettese a CNN hírtévének a robbantás után azt mondta: elképzelhető, hogy a helyszínre érkező rendőrök voltak a robbantás célpontjai. Egy ilyen nagyságú robbantás már terrorcselekménynek számít – tette hozzá.

A BBC korábban arról írt, hogy helyi vállalatok és tévés személyiségek összesen 315 ezer dolláros (kb. 93,5 millió forintos) jutalmat ajánlottak fel azoknak, akik segítenek kideríteni, ki a felelős a pusztításért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!