Feketék, akik a rasszizmustól félve elmenekültek Amerikából

2020. december 4. – 10:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Azért vagyok Ghánában, mert új helyet keresek, ahol otthon érezhetem magam a családommal” – mondta a Deutsche Wellének egy, az Egyesült Államokat elhagyó állampolgár. Nakosi Steele az amerikai helyett most az afrikai álmot keresi. Azt mondja, azért hagyta el Amerikát, mert nem akart egy rasszista és kirekesztő társadalomban családot alapítani. És bár Bidennek szurkolt, mégsem lát sok esélyt a változásra.

November hetedikére eldőlt, hogy a demokrata párti Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Donald Trump republikánus elnök eközben hiába szenvedett vereséget, a vidéki, idősebb fehérek és a konzervatívabb latinók mozgósításával megszilárdította, és növelte bázisát 2016-hoz képest. A Republikánus Párt pedig négy botránygazdag év után sem gyengült országosan, sőt volt, ahol javított eredményén. A pártok közötti törésvonalak valamelyest átrajzolódtak, de a két oldal között mért ideológiai szakadék történelmi csúcsponton van, a két nagy párt választói mintha két különböző Amerikában élnének.

A videó a Deutsche Wellével való együttműködés keretében jelent meg a Telexen.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!