Brüsszeli ügyészség: Szájer táskájából került elő a drog

Legfontosabb

2020. december 1. – 17:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brüsszeli ügyészség a Telex kérdésére megerősítette, hogy Szájer József táskájában találtak drogot az illegális partihoz riasztott brüsszeli rendőrök.

Kedd délután az ügyészség kiadott egy közleményt, amely szerint múlt hét pénteken este fél 10 körül a rendőröket egy olyan bulihoz riasztották, amelynek résztvevői a szomszédok szerint megsértették a járványügyi korlátozásokat. A helyszínen a rendőrök körülbelül 20 embert találtak, akik között két, diplomáciai mentességet élvező ember is volt.

Rajtuk kívül az egyik résztvevő, az 1961-es születésű S. J. az ereszcsatornán próbált meg elmenekülni a helyszínről, ezt egy járókelő vette észre. A férfi az ügyészség szerint menekülés közben megsérülhetett, és véresek voltak a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak a rendőrök

– derül ki az ügyészség közleményéből. Mivel S. J. nem tudta magát a helyszínen igazolni, a rendőrök hazakísérték, ott került elő a diplomata-útlevele, ami alapján azonosítani tudták. A rendőrség a buli helyszínén jegyzőkönyvbe vette a koronavírus miatt bevezetett korlátozások megsértését. S. J.-t pedig a kábítószerekre vonatkozó törvények megsértésével is megvádolhatják. Ahhoz ugyanakkor, hogy eljárás induljon ellene, a diplomáciai és a parlamenti mentességének felfüggesztése szükséges.

A brüsszeli ügyészség közleménye angolul.
A brüsszeli ügyészség közleménye angolul.

Belgiumban az október 30-án bevezetett kijárási korlátozások értelmében egy helyen négy embernél többen nem tartózkodhatnának, tilos otthonaikban meglátogatni a barátokat és a családtagokat egyaránt, az egy háztartásban élőkön kívül mindenki csak egy személlyel lehet szoros kontaktusban. Az egyedül élők maximum két emberrel tarthatnak kapcsolatot. A rendőrök által lefülelt bulin Szájerrel együtt több mint húszan vettek részt.

A brüsszeli ügyészség a Telex kérdésére megerősítette, hogy S. J. nem más, mint Szájer József.

Az ügyészség közleménye után megkerestük Szájer Józsefet is, akitől azt kérdeztük, hogy:

  • A belga nyomozó hatóságok közlése szerint Szájer József hátizsákjában találták meg a közleményben is említett kábítószereket. Hogy kerültek oda, amennyiben Szájer úr továbbra is fenntartja, hogy nem fogyasztott tudatmódosító szereket?
  • Milyen módon került a táskájába a drog?
  • Van-e feltételezése, sejtése arról, hogy ki tehette a táskájába a szereket: hol és hogyan fért hozzá bárki a táskájához az összejövetelen?
  • Amennyiben Szájer úr nem fogyasztott kábítószert, és a kijárási korlátozás megsértésének vétségén túl nem követett el más szabálysértést, bűncselekményt, miért fogta menekülőre a buliból, miért nem maradt ott, vállalni a felelősséget?
  • Kivel érkezett, és milyen okból menekült el a rendőrségi razzia elől Szájer József?
  • A belga ügyészségi közlemény szerint Szájer úr az ereszcsatornán menekült a kiérkező rendőrök elől. Miért volt erre szükség, amennyiben ez egy ugyan szabálysértő, ám „más bűncselekményt” meg nem valósító összejövetel volt a képviselő úr tudomása szerint?
  • Milyen sérüléseket szenvedett a képviselő úr az ereszen történő menekülés közben?
  • Kapott-e orvosi/kórházi ellátást az esetet követően?
  • Noha a rendőrség nem végzett drogtesztet, amennyiben kórházban ápolták, ott megvizsgálták-e vérében az alkohol-, és/vagy más tudatmódosító szerek mértékét?
  • Ha igen, mi volt az eredmény?
  • Vállalna-e most, az esetet követően drogtesztet Szájer József?
  • Milyen következményeket vállal még Szájer úr a lemondását követően? Kilép a Fideszből, vagy adott esetben számít arra, hogy kizárják a pártból a közösség elveivel ellentétes magatartása miatt?
  • Kérte Szájer Józsefet a Fideszből való kilépésre Orbán Viktor pártelnök?

A lemondott fideszes EP-képviselő irodájából ugyanakkor a Telex megkeresésére csak annyit válaszoltak, hogy a képviselő úr nem kíván nyilatkozni.

Ahogy arról a Telex korábban beszámolt, Szájer József kedd délután közleményben ismerte el, hogy ott volt az illegális brüsszeli bulin, amit a fideszes politikus „házibulinak” nevezett. Azt állította ugyanakkor, hogy drogot nem fogyasztott, és bár kérte a rendőröket, hivatalos drogtesztet nem készítettek. A családjától, a kollégáitól és a szavazóitól bocsánatot kért és azt hangsúlyozta, hogy ez egy „személyes botlás” volt, amiért sem a politikai közössége, sem a hazája nem felel.

Az ügy előzménye, hogy Szájer József vasárnap váratlanul lemondott európai képviselőségéről, erről David Sassolit, a EP elnökét is aznap tájékoztatta.

Aztán derült égből a villámcsapásként kedden érkezett a hír, hogy belga lapok arról cikkeznek: a rendőrség múlt pénteken lecsapott egy illegális, a járványügyi szabályokat is megsértő orgiára. A lapok szerint péntek este egy bár első emeletén tartottak gangbangbulit. A rendezvényen helyi lapok információi szerint 25-en vettek részt, főként férfiak, a helyszíne pedig a Le Detour nevű melegbár volt. Frissítés: az ügyészség közleménye alapján a legtöbb lap azóta egy magánlakásról ír helyszínként.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!