Vádat emeltek a párizsi rendőrök ellen, akik megvertek egy fekete bőrű zenei producert

2020. november 30. – 17:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy rendőr ellen indított eljárást a párizsi ügyészség a fekete bőrű zenei producer, Michel Zecler bántalmazása miatt, ketten előzetes letartóztatásba, ketten pedig rendőri felügyelet alá kerültek – közölte hétfőn a vádhatóság. A túlkapási eset miatt ismét fellángolt a közéleti vita a rendőri erőszakról és rasszizmusról Franciaországban, írja az MTI.


A négy megvádolt rendőr közül három ellen hatósági személy által elkövetett szándékos erőszak és a rendőrségi jegyzőkönyv meghamisításának gyanújával indított vizsgálatot a vizsgálóbíró. Ők láthatók a Loopsider portálon közzétett, nagy visszhangot kiváltó felvételen, amelyen Michel Zecler zenei producert a stúdiójának bejáratánál rugdossák és ütlegelik. Egy negyedik rendőr ellen azért indult eljárás hatósági személy által elkövetett szándékos erőszak gyanújával, mert könnygázt dobott a stúdióba, miután a társai kijöttek az épületből.

A három rendőr azért hagyta abban a producer ütlegelését, mert az alagsorból kilenc ember jött fel, amikor hallották a dulakodást. Az ügyészség a három bántalmazó rendőr előzetes letartóztatásba helyezését indítványozta, de a vizsgálóbíró végül csak kettő esetében tartotta ezt indokoltak. A másik két rendőr szabadlábon védekezhet, de rendőri felügyelet alá kerültek. Nagyon ritka Franciaországban, hogy rendőrök előzetes letartóztatásba kerülnek. Az ügyészség szerint erre azért volt szükség, hogy ne tudjanak egymás között kommunikálni, illetve nyomás gyakorolni a tanúkra.

A kihallgatásukon a három rendőr beismerte, hogy nem volt indokolt a producer megverése. Tettüket a félelemmel indokolták az ügyészég szerint, azt állítva, hogy pánikba estek, amikor beszorultak a stúdió bejárata mögé Zeclerrel, aki szerintük ellenállt az igazoltatáskor.

Azt viszont tagadták, hogy „mocskos négernek” nevezték őt, ahogy pedig a tanúk állítják, és azt sem ismerték el, hogy hazugságokat írtak a jegyzőkönyvbe. Michel Zeclert eredetileg azért állították meg a rendőrök az utcán, mert nem viselte a közterületen kötelező maszkot, amikor kiszállt a stúdió előtt a gépkocsijából.

Emmanuel Macron államfő megdöbbentőnek nevezte a történteket, és csütörtök este hivatalába rendelte a rendőrök felfüggesztését kezdeményező Gerald Darmanin belügyminisztert, és nagyon egyértelmű szankciók hozatalát kérte. A megbeszélés után a belügyminiszter a France2 köztévében a bántalmazásban részt vett négy rendőrről azt mondta, hogy besározták a köztársasági egyenruhát.

Az eset felerősítette az ellenzéki és szakmai érveket azon készülő törvényjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik. Szombaton hetven francia nagyvárosban a belügyminisztérium szerint több mint százezren, a szervezők szerint félmillióan tüntettek a vitatott módosítás ellen. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, az összecsapásokban 98 rendőr megsérült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!