Úttörőként járt Thürmer Gyula Lukasenkónál

2020. november 27. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Negyvenperces személyes látogatáson fogadta Alekszandr Lukasenko a magyar Munkáspárt elnökét. Thürmer Gyula az első magyarországi politikus, aki az augusztus 9-i elnökválasztás óta tartó tiltakozási hullám idején Belaruszba látogatott. A Munkáspárt vezetője szerint az országban nincs jele a tüntetési hullámnak, a társadalom elégedett azzal a politikával, amit az országot 26 éve irányító Lukasenko képvisel, és látható, hogy a tiltakozások hamarosan teljesen lecsengenek.

„Régóta ismerjük egymást a belarusz elnökkel, aki tudomást szerzett róla, hogy itt vagyok a Belarusz Állami Egyetemen – adta meg Thürmer Gyula a csütörtöki spontán elnöki látogatás magyarázatát. A látogatásról a Belta állam hírügynökség Reklám

A Munkáspárt elnöke szerint érdemes meghallgatni, mit mond a minszki vezetés, különösen akkor, amikor ”közvetlen kapcsolat nincs, hiszen az augusztusi választás óta nem járt magyar politikus Belaruszban„. (Orbán Viktor még júniusban találkozott Minszkben Lukasenkóval.)

Thürmer szerint a minszki vezetés azt mondja, Belarusznak fontos, hogy megmaradjon a jó viszony Magyarországgal, amely kiemelt partnere az országnak. Remélik, hogy az EU által kezdeményezett szankciók nem okoznak jelentős károkat.

„Minél keményebbek az EU lépései, annál inkább belehajtják Belaruszt az orosz, kínai szövetségi rendszerbe. El kellene gondolkodnia az EU-nak, hogy ez kinek jó” – üzente Thürmeren keresztül Minszk. Hogy ezek szerint a volt szovjet tagköztársaság függetlenségére veszélyt jelent Moszkva, azt azonban a Munkáspárt vezetője elutasítja:

„A független Belarusz kötött Oroszországgal szövetséget. Ez a Szövetségi Állam azonban két ország egyenjogú kapcsolata. Ám ha a külső nyomás erősödik nyugatról, ha még több amerikai katona jön a balti államokba és Lengyelországba, akkor változtatni kell a politikán, de ezt senki nem akarja” – tudatta a 2018-as országgyűlési választásokon a listás szavazatok 0,27 százalékát begyűjtő Munkáspárt elnöke.

Elmondása szerint a találkozón nem volt olyan szerepe, hogy tolmácsolja a magyar kormány üzenetét. „Önálló, ráadásul ellenzéki párt vagyunk, nincs semmiféle felhatalmazásom közvetíteni, de amit elmondok mindenkinek, az eljuthat a magyar vezetéshez is.”

Thürmer szerint ma már egyértelmű, hogy a Lukasenko által hatodszorra is 80 százalék feletti eredménnyel megnyert augusztusi elnökválasztás utáni tiltakozási hullám lassan lecseng. „Az emberek hangulatán, az utcán, az üzleteken nem érezhető, hogy bármiféle augusztusi változás lenne várható. Kimerül az ellenzék akciója, egyre kevesebbeket, egyre kisebb réteget érint. Az emberek dolgoznak, élik a világukat” – adott helyzetképet Thürmer az országból, ahol 110 napja tartottak rendszeresen százezres, de az utóbbi időben is tízezres tüntetéseket – általában hétvégén –, és ahol tízezer felett van az elzárásra ítélt tüntetők száma. Korábbi minszki helyszíni riportunkat itt olvashatja.

A tiltakozások tényét elismerte a pártelnök, némi kritikát is megfogalmazva: „Nincs ideológiai háttér, nincs vallás, nincs kommunizmus, nincs marxizmus. A függetlenség eszméje él, ami, úgy tűnik, kevés a társadalom összefogására.” Thürmer szerint a fiatalok jobban ki vannak téve az internet hatásainak, és elfelejtik, hogyan is született a független Belarusz.„

Thürmer a Belarusz Kommunista Párt vezetésével is találkozott, amelynek 11 képviselője van az alsóházban, de ezenkívül is sok emberrel beszélt, ”akik elmondták, hogy a társadalom többsége elfogadja azt a politikát, amit Lukasenko képvisel, független országgal, elfogadható életszínvonallal„.

A tüntetések mögött szerinte részben az áll, hogy sokan szívesen megvennék az állami gyárakat, és ezek az erők igyekeztek utcára vinni az embereket, de mára látszik, hogy nincs megvalósítható céljuk, ”az állami gyárakat nem lehet megvenni„, ”nem lehet megdönteni az elnököt, mert ebben a társadalom nem partner.„ De ”a nemzetközi háttér sincsen meg ehhez„.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Minszk nem jelezte, hogy bármiféle elvárása volna Magyarországgal szemben az EU-tagjaként a Belaruszt sújtó európai szankciókat illetően.

”A magyar kormány és a mainstream média kulturáltan reagált. Az EU tagjaiként ennél többet nem tehet a kormány, fura lenne, ha a jelenlegi belarusz vezetés mellett kardoskodna, de nem emel ellene szót„ – mondta a munkáspárti vezető, aki a Belarusz Állami Egyetemen diákokkal is találkozott, igaz, a járvány miatt csak online üzemmódban.

A járvány kezelése szerinte Belaruszban megfelelő, ”nincs pánikhangulat, nem mondják be minden nap a halottak számát, az emberek nyugodtan viselik a helyzetet, tudják mit kell tenni, élnek és dolgoznak.„

A diákok kérdezhettek is Thürmertől, aki a sorok között utalt arra, hogy van csalóka igény a változásra Belaruszban: ”A mai nemzedék kevésbé van tisztában azzal, hogy kapitalizmus, hogy mit jelent a magyar cukorgyárakat vagy az Ikarust külföldi kézbe adni vagy privatizálni.

Vannak illúziók a demokratikus átalakulással kapcsolatban.”

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!