Trump kimondta, hogy átadja a hatalmat, ha az elektorok Bident választják meg elnöknek

2020. november 27. – 05:47

Másolás

Vágólapra másolva

Először mondta ki Donald Trump, hogy átadja a hatalmat az elnökválasztást megnyerő Joe Bidennek, ha az elektori kollégium a demokrata politikust választja meg az Egyesült Államok következő elnökének, írja a CNN. Erről hálaadás napján tartott sajtótájékoztatóján beszélt a leköszönő elnök, hozzátéve, ha így is tesz az elektori kollégium, akkor hibát követnek el, mivel csalás történt a választáson.

„Mindenképpen így fogok tenni, ön is tudja. Nagyon nehéz lesz elfogadni, mert tudjuk, hogy csalás történt.”

Az amerikai törvények szerint legkésőbb december 8-ig kell hitelesíteni a választási eredményeket és rendezni a vitás kérdéseket. Az egyes államok választott küldötteiből álló elektori kollégium december 14-én szavaz a következő elnök személyéről. Ez valószínűleg formaság lesz csak, akkora Biden előnye. Joe Biden 306-232 arányban nyerte meg az elnökválasztást, a győzelemhez minimum 270 elektorra volt szükség. A demokrata jelölt több mint 5 millió szavazattal kapott többet, mint Trump.

Az elektori kollégium döntésének december 23-ig kell megérkeznie a kongresszusba, ami január 3-án ül újra össze, és január 6-án hivatalosan is szentesíti az elektori szavazatokat. Az elnököt pedig január 20-án délben iktatják be Washingtonban. A folyamat részleteiről ebben a cikkünkben írtunk.

Ez volt az első alkalom az elnökválasztás óta, hogy Trump újságírói kérdésekre válaszolt. Amikor az egyik újságíró rákérdezett, mi alapján állítja, hogy csalás történt, Trump azt mondta: „Ne beszéljen így velem, az Egyesült Államok elnöke vagyok. Soha ne beszéljen így az elnökkel.” Arra nem válaszolt, hogy részt vesz-e Joe Biden beiktatásán január 20-án.

Trump a november 3-án rendezett elnökválasztás óta következetesen azt állítja, hogy elcsalták a szavazást, vereségét sem volt hajlandó elismerni. Az általa vélt csalást azonban sem ő, sem jogászai sem tudták alátámasztani, ellenben azt követelték, hogy több millió érvényes levélszavazatot utasítsanak el. A beadott jogi keresetei azonban mind visszapattantak a bíróságokról. A republikánus politikusok közül többen azonban felszólították, hogy az ország érdekében minél előbb kezdődjön meg a hatalom átadása.

Ez ügyben a héten már tett egy fontost lépést Trump: miután Michigan állam választási bizottsága hétfőn hitelesítette Biden győzelmét, az Egyesült Államok Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA) vezetője levélben szabad utat adott Biden munkatársainak a hatalomátadás megindításához, és egyben tudatta, hogy a hatóság biztosítja az anyagi forrásokat is a folyamathoz. Trump a Twitteren közölte, jóváhagyta, hogy az illetékes kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását. „Nemzetünk érdekében javaslom Emilynek és munkatársainak, hogy tegyék meg azt, amit meg kell tenniük a (hatalomátadási) protokollnak megfelelően”. Ugyanakkor egy másik posztban arról írt, hogy „erőteljesen folytatja” a küzdelmet, és úgy hiszi, hogy eredménnyel jár majd. A republikánus politikus azt továbbra sem mondta ki, hogy Biden nyerte meg az elnökválasztást, ugyanakkor már nem állította be magát győztesnek, mint korábban. Igaz, vereségét sem ismerte el.

Eközben Biden nyilvánosságra hozta, hogyan néz majd ki a kabinetje, hétfőn hét kormánytagjelöltet, illetve főbb tisztviselőt jelentett be a volt alelnök. A jelöltek között van a magyar felmenőkkel rendelkező Antony Blinken, aki a külügyminiszteri pozíció várományosa. Blinkent ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.