Elnöki kegyelmet kapott Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója

2020. november 26. – 05:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump elnöki kegyelmet adott volt nemzetbiztonsági tanácsadójának, Michael Flynnek, két hónappal a következő elnök, Joe Biden beiktatása előtt. Erről a gesztusáról már pár órával korábban is terjedt a hír belső körökben.

Flynn mindössze 22 napig töltötte be a tisztséget, mivel három héttel Donald Trump 2017. január 20-i beiktatása után lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy az Obama-adminisztráció és a Trump-adminisztráció közötti átmeneti időszakban egyeztetett Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, az USA által Oroszországra kiszabott szankciókról. Ezt azonban letagadta Mike Pence alelnök előtt, aki nyilvánosan a védelmére kelt, így aztán távozni kényszerült.

2017 decemberében, a Mueller-vizsgálat során ráadásul az is kiderült, hogy az FBI ügynökeinek is hazudott, akik a nagykövettel folytatott egyeztetésével kapcsolatban halgatták ki. Flynn pere azóta húzódik a bíróságokon.

Idén januárban Bill Barr igazságügyi miniszter, feltehetően Trump kérésére, Flynn ügyének ejtését javasolta, azonban az illetékes bíró ezt nem volt hajlandó megtenni. Most az Axios szerint a távozófélben lévő Trump komolyan fontolgatja, hogy felmenti azon szövetségeseit és támogatóit, akiket elítéltek az elmúlt évek során.

Most ezt Trump Flynnel meg is lépte, a Fehér Ház hivatalos közleményében pedig hozzátette, az elnöki kegyelem végre véget vet egy ártatlan ember üldöztetésének, írja a BBC.

Michael Flynn meghallgatásra érkezik 2018. decemberében – Fotó: Saul Loeb / AFP

Három héttel az elnökválasztás után Donald Trump továbbra sem hajlandó elfogadni az eredményt, egy fontos gesztust azonban tett hétfőn, jóváhagyta, hogy elinduljon a hatalomátadási procedúra, melynek késleltetése miatt a republikánus oldalon is sokan bírálták. Közben már 19 állam, köztük a kulcsfontosságú Pennsylvania, Georgia és Michigan is végzett az eredmények hitelesítésével, átfogó választási csalásra nem találtak nyomot.