Tunézia visszafogadja a Franciaországból kitoloncolt állampolgárait

2020. november 6. – 22:38

Másolás

Vágólapra másolva

„Készek vagyunk minden tunéziait visszafogadni azzal a kikötéssel, hogy megőrzik méltóságukat és kitoloncolásuk előtt igénybe vehetnek minden fellebbezési lehetőséget Franciaországban” – jelentette be pénteken Taufik Csarfeddin tunéziai belügyminiszter, miután francia kollégájával, Gérard Darmaninnal egyeztetett Tuniszban.

A múlt keddi nizzai iszlamista merénylet után ültek le tárgyalni. Egy 21 éves tunéziai férfi három embert ölt meg a nizzai Notre-Dame-bazilikában. A rendőrök éles lőszerrel ártalmatlanították a támadót, akit lőtt sérülésekkel, súlyos állapotban szállították kórházba.

Taufik Csarfeddin tunéziai belügyminiszter és Gerald Darmanin francia belügyminiszter közös sajtótájékoztatót tart Tuniszban 2020. november 6-án.Fotó: MTI / AP / Hassene Dridi
Taufik Csarfeddin tunéziai belügyminiszter és Gerald Darmanin francia belügyminiszter közös sajtótájékoztatót tart Tuniszban 2020. november 6-án.Fotó: MTI / AP / Hassene Dridi

Állapota miatt napokig nem tudták kihallgatni. Később jobban lett, de ekkor pozitív lett a koronavírus tesztje, így a kihallgatást ismét elhalasztották. Szerdára ismét válságos állapotba került. Pénteken fokozott biztonságvédemi intézkedések mellett átszállították Párizsba, az MTI beszámolója szerint Nizzában csendőrfurgonok gyűrűjében tették fel a repülőgépre a férfit, és egy rendőrségi elitegység kísérte.

A merénylőn kívül az ügyben egy 17 éves kiskorú van őrizetben. Őt azzal gyanúsítják, hogy csetelt a merénylővel, ezért folytatódik a kihallgatása. Összesen tizenegy embert vettek eddig őrizetbe, de tízet közülük már szabadon engedtek, és nem indult egyikük ellen sem eljárás.

A tunéziai származású, 21 éves Brahim Ausszaui szeptember végén érkezett Olaszországba, majd onnan utazott tovább Franciaországba. Két mobiltelefont és egy koránt találtak nála a rendőrök, a gyilkosságokat pedig egy 30 centis késsel követte el. A táskájában még további két kést, és az olasz Vöröskereszt papírjait találták meg.

A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!