Nagy erejű földrengés pusztított Törökországban, amit szökőár is követett

2020. október 30. – 14:22

frissítve

Nagy erejű földrengés pusztított Törökországban, amit szökőár is követett
Fotó: Mehmet Emin Menguarslan / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország nyugati partjait. A török katasztrófavédelem és az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint legalább tizenkét ember meghaltak, a sérültek száma pedig több, mint 400. A földrengést szökőár követte.

7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország nyugati partjait Izmir közelében, de a rengést még Görögország több szigetén, így Krétán is érezni lehetett, míg Számoszon több épület, köztük egy templom is összedőlt. A helyi idő szerint 14.50-kor érzékelt földrengést, melynek epicentruma 10 km-rel a földfelszín alatt volt, jelentős szökőár követte.

A 4,5 millió lakosával a harmadik legnagyobb török városnak számító Izmir polgármestere, Tunc Soyer tájékoztatása szerint legalább húsz összedőlt épületről tudnak a városban, sokan rekedhettek az épületek alatt. A régió kormányzója, Yavuz Selim Kösger azt mondta, hogy legalább hetven embert már sikerült kimenteni a romok alól, és a mentési munkálatok folytatódnak, írja az MTI. Az NTV török televízió értesülése szerint a halálos áldozatok egyike egy nő, aki megfulladt a földrengés kiváltotta cunamiban.

A török belügyminiszter, Süleyman Soylu közlése alapján hat másik tartományban is érezni lehetett a rengést, de onnan csak kisebb károkról, az épületekben történt repedésekről érkezett eddig jelentés, halálos áldozatokról nem.

A földrengés erejében és az epicentrum pontos helyében eltérnek az amerikai és a török szeizmológiai intézetek adatai: míg az amerikaiak szerint 7-es erősségű rengés volt 10 km-es mélységben a török partoktól 33,5 km-re, addig a törökök szerint csak 6,6-os volt a rengés, ugyanakkor 16 km-es mélységben, de a partokhoz közelebb, 17 km-es távolságban. A görög adatok szerint egyébként Számosztól 19 km-re északra, a felszín alatt 2 km-re lehetett a rengés epicentruma. Az ERT görög közszolgálati televízió jelentése szerint Számosz szigetén több ház fala leomlott, két fiatal, egy lány és egy fiú egy falomlás következtében életét vesztette a kikötőben.

Az ERT televízió felvételei szerint Számos kikötőjében több ház fala leomlott és utcákat öntött el az ár. Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő telefonon hívta fel a katasztrófa után Recep Tayyip Erdogan török elnököt, hogy részvétét fejezze ki neki, írja az Anadolu török hírügynökség. „Ezekben a percekben népeinknek együtt össze kell tartaniuk a vitás kérdéseinktől függetlenül” – írta Twitterén a görög kormányfő.

Fotó: Mehmet Emin Menguarslan / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Mehmet Emin Menguarslan / Anadolu Agency / AFP

A két szomszédos országnak a Földközi-tenger szénhidrogénekben gazdagnak tartott keleti medencéjében lévő tengeri határ kijelölése miatt van vitája. Az Európai Unió, a NATO és Franciaország is a segítségét ajánlott fel a két országnak. „Franciaország teljes szolidaritását fejezi ki Görögországgal és Törökországgal a földrengés után” – írta a Twitteren Clément Beaune európai ügyi államtitkár. Vlagyimir Putyin orosz elnök is részvétét fejezte ki Erdogannak.

Párizs és Ankara között is feszült a viszony, miután Emmanuel Macron francia elnök a védelmébe vette a karikatúrák szabadságát Samuel Paty történelemtanár búcsúztatóján, akit egy csecsen származási iszlamista lefejezett, amiért a szólásszabadsággal foglalkozó óráján bemutatta a Mohamed-karikatúrákat.

Görögország, de főkánt Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakoriak a földrengések, elsősorban a tengeren. A legutóbbi halált okozó – 6,7-es erősségű – földrengés Görögországban a Számoszhoz közeli Kósz szigetén történt 2017 júliusában, akkor két ember halt meg. Törökországban 1999-ben pusztított 7,4-es erősségű földrengés az ország északnyugati részében, akkor több mint 17 ezer ember meghalt, közülük ezren Isztambulban. Idén januárban egy 6,7-es erősségű földrengés miatt negyvenen haltak meg a kelet-törökországi Elazigban, 2011-ben pedig a Richter-skála szerinti 7,1-es földrengés a keleti Van tartományban, ez több mint 600 ember halálát okozta. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!