Átlépte az egymilliót a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma Franciaországban

2020. október 23. – 07:23

frissítve

Átlépte az egymilliót a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma Franciaországban
Az új koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek egy francia kórházban, Párizsban – Fotó: Christophe ARCHAMBAULT / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az összes fontos pénteki hír a koronavírus-járványról egy helyen. Folyamatosan frissülő cikk, időnként töltse újra az oldalt.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

22:06 – Átlépte az egymilliót a fertőzöttek száma Franciaországban

A járvány kezdete óta már több mint egymillió fertőzöttet diagnosztizáltak Franciaországban, így ezzel Spanyolország után Franciaország lett a második nyugat-európai ország, ahol a fertőzöttek száma elérte ezt a határt. A francia egészségügyi hatóság jelentése szerint az elmúlt 24 órában 42 032 új esetet regisztráltak, ezzel pedig 1 041 075-re nőtt a fertőzöttek száma az országban. Szakértők szerint a valódi szám még ennél is magasabb lehet. A koronavírus-fertőzöttek jelenleg a kórházi ágyak 42 százalékát foglalják el országosan, azonban Párizs régiójában ennél súlyosabb a helyzet, ott 64 százalék ez az arány. A francia kormány a múlt héten nyolc városban vezetett be éjszakai kijárási tilalmat, ezt most további 38 régióra és Polinéziára is kiterjesztik. Az este 9 és reggel 6 óra közötti kijárási tilalom és más népegészségügyi intézkedések legalább hat hétig lesznek érvényben, mondta Emmanuel Macron államfő. (AP)

16:49 – Horvátország és Szlovénia is növeli kórházaik kapacitását

Horvátországban és Szlovéniában is növekszik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, ezért mindkét ország növeli kórházainak kapacitását. A horvát egészségügyi miniszter szerint a kórházak 14 460 kórházi ággyal rendelkeznek, de ez a szám húszezerre növelhető. Az országban egyelőre hiány van influenzaoltásban, ami A vakcina csak az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett csoportok számára ingyenes.

Szlovéniában egy nap alatt 1656-tal nőtt a fertőzöttek száma, öten meghaltak. Szombattól egy hétig az országban részlegesen leállítják a gazdaságot: bezárják a nem alapvető fontosságú boltokat, a vendéglátóhelyeket és a szállodákat, néhány kivétellel pedig az óvodákat és a diákotthonokat. Keddtől éjszakai kijárási tilalom léptettek életbe, hétfőtől pedig digitális oktatásra állnak át a szlovén iskolákban. (MTI)

15:55 – Szombattól részlegesen leállítják a gazdaságot Szlovéniában

Szlovéniában a kormány által pénteken közzétett adatok szerint csütörtökön 1656-tal 19 307-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Öt beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 214-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 394-en vannak kórházban, közülük 67-et ápolnak intenzív osztályon. Szombattól egy hétig az országban részlegesen leállítják a gazdaságot: bezárják a nem alapvető fontosságú boltokat, a vendéglátóhelyeket és a szállodákat, néhány kivétellel pedig az óvodákat és a diákotthonokat. Keddtől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, hétfőtől pedig az oktatási intézmények – az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével – digitális oktatásra álltak át. (MTI)

15:04 – Müller Cecília: A százezer darab oltóanyag elég lesz a legkisebbeknek

A második hullám meredeken emelkedő szakaszában jár Magyarország, ezért számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére – mondta Müller Cecília pénteken a közmédiának. Beszélt arról is, hogy a kockázati csoportokba tartozó betegeknél már középsúlyos esetekben is javasolják a kórházi kezelést, bizonyos alapbetegségek esetén ugyanis akár óráról órára romolhat a fertőzöttek egészségi állapota.

Szólt arról is, hogy az elmúlt napokban bevezetett úgynevezett antigén alapú gyorsteszteknek köszönhetően már a kórházba érkezés előtt megállapítható az esetleges fertőzöttség, ami nagy segítséget jelent az intézményeknek. Az influenzaoltás is szóba került: mint mondta, 100 ezer 6 és 35 hónap közötti gyerekeknek való influenza elleni oltást rendeltek [ez lehet a Vaxigrip Tetra – a szerk.], amelyekhez a háziorvosok a jövő héttől juthatnak hozzá. Ez a mennyiség elegendő lesz a legkisebbek beoltására, továbbá a kormány döntése értelmében ingyenes hozzáférhető, így nem jelent majd többletterhet a családoknak – fogalmazott Müller Cecília, majd megjegyezte, unokái minden évben megkapják ezt a védőoltást. (MTI)

14:13 – Orbán: Magyarországon is emelkedő pályán van a járvány

Az operatív törzs ülése után rakott ki Orbán Viktor miniszterelnök videót Facebook-oldalára. Ebben azt mondta, a járvány úgy, ahogy az egész világon, úgy itthon is emelkedő pályán van, nagyjából Ausztriával lehetünk szerinte egy szinten. Kitért arra, hogy a járvány nagyban függ attól, sikerül-e elérni, hogy a maszkviselés általános legyen.

Ismét kiemelte, hogy az influenza elleni oltás ingyenes lesz, a háziorvosoknál lehet majd elérni. Megismételte a csütörtöki kormányinfón elhangzottakat, miszerint a koronavírus ellen orosz vagy kínai vakcinát is vehet a jövőben a kormány.

13:42 – Szombattól szigorítanak Lengyelországban

Szombattól Lengyelországban bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket. Matuesz Morawiecki kormányfő szerint az intézkedések révén 10-14 napon belül lassítani akarják a járványt, egyébként további szigorításokra lesz szükség.

Szombattól a legveszélyeztetettebb, piros besorolású járványövezetnek nyilvánítják az országot. Az általános iskolákban és a középiskolákban is távoktatásra állnak át. Az éttermek két hétig tartanak egyelőre zárva, csak elvitelre készíthetnek ételeket. A kiskorúak csak felnőtt jelenlétében hagyhatják el otthonaikat, a 70 év fölöttieket pedig otthonmaradásra kérte a kormányfő. (MTI)

13:39 – Újabb korlátozások Belgiumban

A járvány terjedése miatt pénteken újabb korlátozásokat rendelt el a belga kormány. Ezek értelmében minden sporteseménynek zártnak kell lennie (tehát közönség nem vehet részt rajta), az amatőr bajnokságokat pedig felfüggesztik. Beltéri kulturális rendezvényen maximum 40 fő vehet részt, olyan helyszínen, ahol a résztvevők be tudják tartani a másfél méter távolságot, akár 200-an is lehetnek. Az élményparkoknak be kell zárnia, az állatkertek egyelőre nyitva maradhatnak. (MTI)

13:28 – Romániában otthoni távfelügyeletben maradnak a tünetmentes fertőzöttek

Pénteken túllépte a 200 ezret Romániában a koronavírussal fertőzöttek száma, az egészségügyre nehezedő egyre nagyobb nyomás miatt ezért a tünetmentes fertőzötteknek ezentúl nem kell kórházi vizsgálatra jelentkezniük. A kormány csütörtök esti sürgősségi rendelete szerint amennyiben valakinek pozitív lett a tesztje, de nincsenek kockázati tényezők és tünetei, nem kötelező jelentkeznie valamelyik járványkórháznál.

A bukaresti kormány egy másik sürgősségi rendelete kiterjesztette annak az augusztusban bevezetett jogszabálynak a hatályát, amely szerint a 12 év alatti gyermek online oktatása miatt jogában áll a szülőnek szabadságot kivenni, ez idő alatt munkabérének 75%-át a kormány megtéríti. (MTI)

13:23 – 200 százalékkal kellett emelni a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház intenzív ágyas kapacitását

A járvány őszi hullámában duplájára nőtt a halálozási ráta a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. A kórház egyike a Covid-ellátásra kijelölt intézményeknek, csaknem 7600 fertőzött tartozik hozzájuk. A kórház főigazgatója szerint egy hónapja már 20-ról 60-ra kellett emelni az intenzív ágyas keretet, a második hullámban sokkal több a súlyos állapotban lévő fertőzött.

A covidos intenzív bővítésére újabb 40 ágyat szereztek az égésplasztikától kezdve a traumatológián keresztül több helyről. A kórház munkatársai közül minden ötödiket, összesen 441 embert állított át járványellátásra.

11:45 – Már az idén elkezdhetik beoltani koronavírus ellen a németeket

Célegyenesbe érkezett egy vakcina fejlesztése Németországban, így már az idén elkezdődhet a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen – jelentette az MTI a Bild című német lapra hivatkozva. A lap értesülése szerint a szövetségi egészségügyi minisztérium felkérte a tartományi kormányokat, hogy kezdjék meg oltási központok kialakítását, és november 10-éig adják meg azokat a címeket, amelyekre ki lehet szállítani a SARS-Cov-2 elleni vakcinát. A tervek szerint országszerte hatvan oltási centrumot rendeznek be. A központosításra azért van szükség, mert az oltóanyagot mínusz 78 Celsius-fokos hőmérsékleten kell tárolni, és sok háziorvosi rendelőben nincs ilyen teljesítményű hűtőberendezés.

10:47 – Várják a szigorítást a boltokban

A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák az üzletekben, áruházakban, plázákban dolgozók, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban helytálló munkavállalókat fenyegető kockázati tényezők – közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő munkavállalók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat. (Magyar Nemzet)

10:10 – Vesztegzár alá helyezték Széket és Tordaszentlászlót

A koronavírus-járvány gyors terjedése miatt éjféltől két hétre vesztegzár alá helyezik a romániai Kolozs megye két emblematikus magyar települését, a néphagyományairól híres Széket és Tordaszentlászlót, írja az MTI. A belügyminisztériumi válságstáb erre vonatkozó határozatát Kolozs megye prefektusa közölte pénteken. A két település bejárataihoz rendőri ellenőrző posztokat állítottak fel. A rendőrök egyelőre csak figyelmeztetik a fertőzésveszélyre a településre érkezőket. A vesztegzár előírásai szerint tilos előadásokat, filmvetítéseket, magánjellegű rendezvényeket tartani a két településen, be kell zárni a vendéglőket, kocsmákat, panziókat. Vallási ceremóniákat csak szabad téren és legfeljebb húsz személy részvételével szabad tartani. (MTI)

09:44 – Pozitív koronavírusteszt a győri kéziseknél, elmarad a hétvégi meccs

Elmarad a Győri Audi ETO KC hétvégi Bajnokok Ligája-mérkőzése, mert az elutazás előtti PCR-tesztelésen a delegáció egyik tagja pozitív mintát adott. A győriek szombaton a Buducnost Podgorica vendégeként léptek volna pályára, de a montenegrói találkozóra nem tud kiutazni a magyar együttes, mert a Nemzeti Népegészségügyi Központ tíznapos hatósági karantént rendelt el.

A koronavírustesztet csütörtök reggel a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban végezték el. A győriek közleménye szerint „az érintett személy jól van, tünetei nem voltak”. A klub jelezte az esetet a magyar és az európai szövetségnek. A karantén érinti a Mosonmagyaróvár elleni, szerdai bajnoki mérkőzést is, ennek az elhalasztását kezdeményezte a Győr. (MTI)

09:05 – Bevetik a hadsereget a lengyelek a tesztelésbe

Lengyelországban bevonják a katonaságot a tesztelésbe, hogy tehermentesítsék az egészségügyi szakszemélyzetet ez alól a munka alól. A katonákat kiképzik a tesztek elvégzésére. A járvány elleni háborúban Lengyelország 28 pontján fognak szolgálatot teljesíteni a katonák, illetve emellett további 53 mobil tesztelőt fognak kiszolgálni. Az egészségügyi minisztérium legutóbbi jelentése szerint egy nap alatt több mint 10 ezer új fertőzöttet regisztráltak, ami riasztó új rekord. (Napi.hu)

08:32 – Nem csökken a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon

Tovább nőtt a fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, az illetékesek szerint november és március között várható a fertőzöttek, a betegek és a halottak számának tetőzése. Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője a szabadkai Pannon RTV-nek csütörtökön azt mondta, az emberek egy része belefáradt az intézkedésekbe, mások pedig nem hitték el, hogy komoly a helyzet. Emiatt is a fertőzöttek számának további növekedésére lehet számítani, főleg a téli időszakban, megoldást pedig csak a hatékony védőoltás jelenthet.

A Nyugat-Balkánon – Horvátországot kivéve – csütörtökről péntekre 2404-gyel nőtt az igazolt fertőzöttek és 37-tel a halálos áldozatok száma. (MTI)

07:53 – A Szlovák Orvosi Kamara hazahívja a külföldi orvosokat

„Felhívást intéztünk minden külföldön dolgozó szlovákiai orvoshoz, hogy térjen vissza abba az országba, amely felnevelte és kitaníttatta, mert a jelenlegi válsághelyzetben mindenkire szükségünk van” – mondta Marian Kollár, a kamara elnöke a válságstáb csütörtöki ülésén. Hozzátette, tudja, hogy Szlovákiában nem kapnak olyan magas bért, és hasonló feltételeket, mint külföldön, „de várnak rájuk a segítségre szoruló betegek.” (Paraméter)

07:24 – Kutatás: nem hatásos a vérplazmakezelés

Nem hatásos a lábadozó betegek ellenanyagban gazdag vérplazmája a Covid-19 kezelésében – derül ki egy Indiában végzett kutatás pénteken ismertetett eredményéből. Donald Trump amerikai elnök augusztusban történelmi áttörésnek nevezte a vérplazmás kezelést, ám a mintegy 400, közepesen súlyos tüneteket mutató Covid-19-es beteg bevonásával végzett esettanulmány ezt nem látszik alátámasztani. „ A kísérlet során az derült ki, hogy a vérplazma kis hatással van arra, hogy a betegek megszabaduljanak a vírustól, de ez arra nem elegendő, hogy felépüljenek a betegségből” – állapította meg Simon Clarke, a readingi egyetem mikrobiológus szakértője.

A kutatás során azt találták, hogy a vérplazmával kezelt betegek egyes tünetei enyhültek, és az ellenanyagok nagyobb arányban semmisítették meg a vírust a szervezetükben a kontroll csoportéhoz képest, de a 28 nappal később a két csoportban nem volt különbség a halálozási arány és betegség súlyosbodása között. Ian Jones, a readingi egyetem virológusa szerint a vérplazmás kezelés akkor lehet hatásos, ha valaki a megfertőződést követően nagyon rövid időn belül megkapja, ezért azt javasolta, hogy olyanokon végezzenek vérplazmás kezelési kísérleteket, akiket frissen diagnosztizáltak a fertőzéssel. (MTI)

07:20 – 28,7 millió felett a gyógyultak száma

A világon már 41 640 295 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 136 495, a betegségből gyógyultaké pedig 28 271 833 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 41 171 093 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 130 597, a gyógyultaké pedig 28 040 033 volt. A legfertőzöttebb ország az Egyesült Államok, itt már 8 406 718 embert fertőzött meg, míg Indiában 7,7 milió, Brazíliában pedig 5,3 millió fertőzöttet jegyeztek fel. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!