200 százalékkal kellett emelni a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház intenzív ágyas kapacitását

2020. október 23. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A pandémia őszi szakasza során több mint a kétszeresére, 20 százalék fölé nőtt a koronavírusos betegek halálozási rátája a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Egy hónapja az intenzív ágyas kereteket 20-ról 60 ágyra kellett emelni, és sokkal több a súlyos állapotú fertőzött, valamint jóval kevesebb beteget tudnak most levenni a lélegeztetőgépről, mint tavasszal – erről Tamás László János, a kórház főigazgatója beszélt az IME egészségügyi szaklap csütörtöki online konferenciáján.

A kórház egyike a Covid-ellátásra kijelölt intézményeknek, csaknem 7600 fertőzött tartozik hozzájuk. A Napi.hu cikke szerint a főigazgató az egyik legnehezebb kihívásként a szinte teljesen kimerített kapacitású ellátórendszer izolált működtetését nevezte, ami miatt új járványügyi struktúrát kellett kidolgozniuk. Gyakorlatilag egy új kórházat kellett kialakítaniuk a fertőzésgyanúsak vagy pozitív tesztesek számára, hogy meggátolják a fertőzés terjedését, ehhez a meglévő 1500 ágyukból 212 ágyat tudtak koronavírus ellátásra berendezni. Így lett Covid-ultrahang vagy Covid-fertőtlenítő is.

A 40 új intenzív ágy felállítását a főigazgató embert próbáló feladatként említette: ide az égésplasztikától kezdve a traumatológián keresztül több helyről szereztek intenzív ágyakat. Munkatársaik közül minden ötödiket, 441 főt járványellátásra állítottak át, kívülről eddig 45 fő érkezett, szakorvosok és ápolók.

Fekvőellátásban eddig 1250 beteget láttak el a járványügyben A náluk kezelt, elhunyt covidosok nagy részénél magas vérnyomást, szív- és érrendszeri betegséget diagnosztizáltak. Beszélt arról is, hogy míg tavasszal hat hónap alatt

44 pozitív közül 4 beteg halt meg, szeptember 1. és október 19. között 296 pozitív beteg közül 59 beteg hunyt el, vagyis 10 százalékról 20 százalék fölé nőtt a halálozási ráta. Míg a járvány első hat hónapjában az intenzív osztályon 25 betegből 23-at sikerült levenni a lélegeztetőgépről, 2 beteget elvesztettek, a szeptember óta eltelt 7 hetes ciklusban 65 betegből 36-ot tudtak levenni gépről, 29 beteg elhunyt, ami jelentős növekedés és közelíti a 45-50 százalékos halálozást

- mondta Tamás László János, aki a kórház fertőzések megelőzését és kezelését is nagyon nehéz kihívásnak tartja. Elmondta azt is, hogy míg országosan 12 százalék átlagosan a pozitív PCR-tesztek aránya, a Petz Aladár kórházban végzett vizsgálatoké szeptember-októberben meghaladta a 20 százalékot, sőt időnként a 30 százalékot is elérte.

A kívülről behurcolt koronavírus már 4 osztályon megjelent a kórházban. Több száz körül van már a kórházban a pozitív munkatársak száma, de ellátással összefüggésben mindössze körülbelül tíz százalékuk kaphatta el.

> > > > > > Kattintson ide a legfrissebb hírekért! < < < < < <