Kétszáz milicistával akarták lerohanni a törvényhozás épületét

Legfontosabb

2020. október 13. – 15:11

frissítve

Kétszáz milicistával akarták lerohanni a törvényhozás épületét

Másolás

Vágólapra másolva

Október 7-én két milicista csoporton is rajtaütöttek Michiganben, miután kiderült, hogy túszul akarták ejteni a Demokrata Párt feltörekvő politikusát, Gretchen Whitmer kormányzót. A milicisták közösségimédia-jelenlétéből kiderül, hogy többen támogatják Trumpot, ám vannak közülük olyanok is, akik a Boogaloo nevű szélsőségesen libertárius mozgalomhoz köthetőek, melynek tagjai Hawaii-mintás ingben robbantanák ki a második amerikai polgárháborút.

„Üssünk rajta és kapjuk el! Kapjuk el azt a kurvát!” Így írta le a Gretchen Whitmer túszul ejtésére szőtt tervet Adam Fox michigani milicista a barátja boltja alatti titkos pincében július 27-én. Fox már június eleje óta tervezte a michigani kormányzó elleni akciót, egy valamit azonban nem sejtett: azt, hogy vele szemben ülő társa minden szavát rögzíti, mégpedig az FBI megbízásából.

A nyomozók végül múlt szerdán ütöttek rajta hat milicistán, köztük Foxon, akik a túszejtést tervezték. Később az is kiderült, hogy a tervezett akcióval kapcsolatban őrizetbe vettek még hét férfit, a Wolverine Watchmen nevű milícia tagjait. Az őrizetbe vett milicisták között vannak anarchisták, de olyanok is, akik korábban nyíltan támogatták Donald Trumpot.

Az elsőként letartóztatott hat férfi és eddig meg nem nevezett társaik nyár óta tervezték a politikus elrablását, melyet még a november 3-i választás előtt végre akartak hajtani. A csoport egyik tagját azonban még márciusban sikerült beszerveznie a michigani milíciák után nyomozó FBI-nak.

Mivel ő volt az, akinek segítségével sikerült meghiúsítani a túszejtést, az ő nevét nem hozták nyilvánosságra. A férfinek csaknem 15 ezer dollárt (4,5 millió forintot) fizettek a jelentésekért, illetve a megbeszéléseken készített hang- és videófelvételekért cserébe.

Ide kattintva olvashatóak a Telex legfrissebb hírei.

Trump Michigan felszabadításáról írt

A 48 éves kormányzó, akit a Demokrata Párt egyik nagy reménységének tartanak, márciusban került rivaldafénybe. A koronavírus-járvány berobbanásakor ugyanis hamar kiderült, hogy Michiganben komoly hiány van tesztkészletekből, maszkokból és egyéb védőfelszerelésekből. Whitmer emiatt komoly szócsatába keveredett az őt egyszerűen csak „michigani nőnek” nevező Trumppal a tévéképernyőn és a Twitteren.

Erre, illetve szigorú koronavírus-ellenes intézkedéseire válaszul április 16-án jobboldali tüntetők ezrei lepték el az állam központjának, Lansingnek a belvárosát a korlátozó intézkedések feloldását követelő, Trumpot éltető és Whitmert támadó feliratokkal. Az elnök a tüntetés másnapján támogatásáról biztosította a tiltakozókat Twitteren egy „Szabadítsátok fel Michigant!” felkiáltással.

Két héttel később állig felfegyverzett tüntetők, köztük a Wolverine Watchmen tagjai, a michigani törvényhozás épületébe is benyomultak, Whitmer pedig több halálos fenyegetést is kapott. Whitmer augusztusban közel járt ahhoz, hogy őt válassza alelnökjelöltnek Joe Biden, aki végül a legesélyesebb Kamala Harris kaliforniai szenátor mellett döntött. A kormányzó elmondása szerint a demokrata elnökjelölt a múlt héten leleplezett akció után elsők között érdeklődött a hogyléte felől.

A michigani kormányzó elrablásával gyanúsított csoport tagjai között voltak a 2020. április 30-án a michigani törvényhozás épületébe behatoló felfegyverzett tüntetők. Fotó: Seth Herald / Reuters
A michigani kormányzó elrablásával gyanúsított csoport tagjai között voltak a 2020. április 30-án a michigani törvényhozás épületébe behatoló felfegyverzett tüntetők. Fotó: Seth Herald / Reuters

Alkotmányellenesnek tartották a kormányzó intézkedéseit

Az FBI 16 oldalas jelentéséből kiderül, hogy a Whitmer elleni akció vezetőjének, Adam Foxnak az első terve az volt, hogy 200 milicistával együtt megostromolja a michigani törvényhozás épületét, túszul ejti a bent lévőket (köztük a kormányzót, akire többek között „zsarnok kurvaként” hivatkozott a megbeszélések során), és „bíróság” elé állítja Whitmert hazaárulás miatt, mivel alkotmányellenesnek tartotta a kormányzó szigorú koronavírus-ellenes intézkedéseit.

Fox terve végrehajtásához több milíciával is felvette a kapcsolatot. Végül legalább tíz embert sikerült beszerveznie – köztük a már említett FBI-nak jelentő milicistát és két beépített FBI-ügynököt. A férfiak a nyár során számos alkalommal tartottak lő-, illetve hadgyakorlatot, és robbanószert is megpróbáltak gyártani.

A milicisták később úgy döntöttek, hogy nem a törvényhozás épületéből, hanem inkább az észak-michigani nyaralója elől fogják elrabolni Whitmert.

A férfiak a túszejtés tervét többek között Fox egy barátjának Grand Rapids-i boltjában, egy rejtett pincében dolgozták ki, ahol Fox az utóbbi hónapokban lakott, miután a barátnője kidobta otthonról. A pince lejáratát egy szőnyeggel takarták el.

Az FBI szerint a milicisták augusztus és szeptember során két alkalommal is felderítést végeztek Whitmer nyaralójának a környékén. Whitmer elrablása előtt egy közeli hidat is felrobbantottak volna, hogy így állják útjukat a kiérkező rendőröknek, mialatt ők a szomszédos Wisconsin államba hurcolják a politikust.

Az FBI által nyilvánosságra hozott információk szerint a csoport a múlt szerdán akart robbanóanyagot beszerezni az akcióhoz (az egyik beépített ügynökön keresztül), ám sikerült még aznap letartóztatni őket. A férfiak, akik közül öt Michiganben, egyikük pedig Delaware államban él, akár életfogytiglant is kaphatnak.

Gretchen Whitmer michigani kormányzó sajtótájékoztatón beszél 2020. október 8-án, miután az ellene tervezett merénylet tizenhárom gyanúsítottját elfogták. Fotó: Michigan Governor's office / Reuters
Gretchen Whitmer michigani kormányzó sajtótájékoztatón beszél 2020. október 8-án, miután az ellene tervezett merénylet tizenhárom gyanúsítottját elfogták. Fotó: Michigan Governor's office / Reuters

Az egyelőre nem világos, hogy a Whitmer túszul ejtését tervező Fox és társai pontosan milyen kapcsolatban álltak a Wolverine Watchmen szintén múlt szerdán letartóztatott tagjaival. A michigani legfőbb ügyész szavai alapján valószínűsíthető, hogy ők voltak az egyik milícia, akikkel Fox felvette a kapcsolatot a nyár elején, amikor még a lansingi törvényhozás épületének ostroma, és a bent tartózkodók túszul ejtése volt a terv. Ezen kívül olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Foxék csoportja legalább egy alkalommal együtt gyakorlatoztak a Wolverine Watchmen tagjaival.

Dana Nessel michigani legfőbb ügyész nyilatkozataiból az is kiderült, hogy Whitmert rendszeresen tájékoztatták az ellene készülő akció részleteiről, sőt, a kormányzót és családját több alkalommal is az állam másik részébe szállították át, a milicisták tevékenységeitől függően.

Anarchista és Trump-rajongó is volt köztük

Az FBI és a legfőbb ügyész bejelentései után több letartóztatott milicista azóta már törölt közösségi médiás profiljára is sikerült rábukkanniuk az NBC News újságíróinak, aminek köszönhetően sok mindent megtudhatunk a férfiak politikai beállítottságáról és indíttatásairól.

Adam Fox, a csoport vezetője tagja volt egy „Nyissák meg Michigant” nevű, a koronavírus-elleni korlátozásokat bíráló Facebook-csoportnak. Ezenkívül profilképe alapján támogatója volt a Three Percenters nevű militáns jobboldali szervezetnek, aminek az egyik legfőbb célja a fegyverviseléshez való jog megőrzése (és aminek neve arra a vélekedésükre utal, hogy csak az amerikai gyarmatosítók 3 százaléka harcolt a britek ellen az amerikai függetlenségi háború alatt). A férfi profilképén a „Szabadság vagy Halál” felirat is szerepelt. Egy barátja szerint a koronavírus elleni intézkedések bevezetése után radikálisabbak lettek a nézetei, többek között alkotmányellenesnek tartotta a kötelező maszkviselés bevezetését.

A csoport másik vezető tagja, a Delaware államban őrizetbe vett Barry Croft szintén a Three Percenters támogatója volt, a profilképén is egy olyan pólóban pózol, melyen a szervezet jele látható. A férfi többek között Trump-párti összeesküvés-elméleteket terjesztett a Facebookon, és azt írta, hogy kész harcolni a nézeteiért.

Daniel Harris, a csoport harmadik tagja Crofttal ellentétben nem vallotta magát Trump-rajongónak, az ügyvédje szerint mindkét párt jelöltjére szavazott a múltban, és libertárius nézeteket vall. A férfi 2014 és 2019 között lövészként szolgált a haditengerészetnél, ahol tizedesi rangig jutott. Harris június elején részt vett egy kelet-michigani Black Lives Matter tüntetésen, ugyanis ellenezte a rendőri túlkapásokat. A helyi Oakland County Times nevű lapnak nyilatkozva kritizálta a békés tüntetők elleni túlzott rendőri fellépést is.

Adam Fox, Daniel Harris és Brandon CasertaFotó: Antrim County Sheriff's Office / AFP
Adam Fox, Daniel Harris és Brandon CasertaFotó: Antrim County Sheriff's Office / AFP

Brandon Casertának, a csoport negyedik tagjának közösségi médiás profiljai arra engednek következtetni, hogy a férfi az elmúlt fél évben radikalizálódott, többek között Whitmer szigorú koronavírus-ellenes korlátozásai után. A férfi májusban feltöltött a YouTube-ra egy 30 perces kirohanást, melyben egy anarchista zászló és egy Michigant ábrázoló térkép előtt látható. A videóban többek között arról beszélt, hogy „az ellenség a kormány”. Egy három héttel ezelőtti videójában pedig megtölt egy puskát, miközben egy „Fuck The Government” feliratú pólót visel.

Boogaloo Boys

A közösségi médiában elérhető információk és az FBI szerint Caserta és a Wolverine Watchmen (akik vezetője szintén töltött fel Trumpot éltető tartalmakat az internetre) is az úgynevezett Boogaloo-mozgalomhoz köthetőek. A mozgalom magukat Boogaloo Boys-nak nevező tagjai szélsőségesen libertárius és anarchista nézeteket vallanak, céljuk a „második amerikai polgárháború” kirobbantása, illetve a rendvédelmi erők és (főként baloldali) politikusok elleni erőszak.

A mozgalom tagjai közül sokan hirdetik a fehérek felsőbbrendűségét, és olyan kormányellenes terroristákat tartanak példaképüknek, mint az 1995-ben egy oklahomai kormányépületet felrobbantó, és ezzel 168 ember halálát okozó Timothy McVeigh.

A Boogaloo-mozgalom az Anonymoushoz és az alt-righthoz hasonlóan az internet legaljáról, a 4chan nevű online fórumról indult el, ezen belül annak fegyvertartással kapcsolatos aloldaláról. A mozgalom neve egy 1984-es film, a breaktáncosokról szóló „Breakin’ 2: Electric Boogaloo” című filmből ered. 2012 környékén ugyanis 4chan felhasználók elkezdtek „Civil War 2: Electric Boogaloo” néven utalni egy esetleges második amerikai polgárháborúra.

Kezdetben az egész mozgalom nem volt több egy egymásnak fegyveres, illetve anarchista mémeket küldözgető közösségnél, 2020-ban azonban az online tér után az utcákon is megjelentek a mozgalom állig felfegyverzett és Hawaii-mintás ingbe öltözött tagjai.

Fegyveres tüntetők 2020. április 30-án Michigan State Capitol előtt.Fotó: Jeff Kowalsky / AFP
Fegyveres tüntetők 2020. április 30-án Michigan State Capitol előtt.Fotó: Jeff Kowalsky / AFP

A Boogaloo Boyokkal a szabad fegyverviselést támogató tüntetéseken kívül legfőként a szigorú járványellenes intézkedések által kiváltott demonstrációkon, illetve a George Floyd halálát követő tüntetéseken lehet találkozni. Előbbieken főleg azért, mert ellenzik az államok vezetéseinek az általánosnál is nagyobb beavatkozását az életükbe, az utóbbiakon pedig azért, hogy erőszakot robbantsanak ki a rendőrök ellen.

A mozgalom azután került be a közbeszédbe, hogy május 29-én egyik tagjuk, Steven Carrillo, az amerikai légierő 32 éves, korábban Kuvaitban, Szíriában, Irakban és Afganisztánban is szolgáló őrmestere egy fehér furgonból lelőtt egy biztonsági őrt egy oaklandi kormányépület előtt. Nyolc nappal később, amikor rendőrök le akarták tartóztatni, sortűzzel válaszolt, megölve egy rendőrőrmestert. A férfi letartóztatása előtt a vérével a „boog” szót írta a furgon motorháztetőjére.

Trump továbbra is szítja az indulatokat

Míg a szélsőbaloldali Antifa-mozgalmat már a nyár elején elinduló tüntetéshullám kezdetekor terrorcsoportnak akarta minősíteni (noha az Antifa – a Boogaloo-hoz hasonlóan – inkább tekinthető ideológiának, mint valódi szervezetnek), Trump a felépítésű Boogaloo-mozgalommal, illetve más szélsőjobboldali csoportokkal szemben ezt vonakodik megtenni.

Annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az elmúlt 25 évben egyetlen, amerikai földön elkövetett gyilkosság köthető antifasisztákhoz (az elmúlt 10 évben pedig 21 egyéb baloldali aktivistákhoz), viszont ezidő alatt 329 gyilkosságot követtek el jobboldali aktivisták politikai motivációból (ebből 117 az utóbbi tíz évben történt). Ez azt jelenti, hogy az elmúlt tíz évben több embert öltek meg Amerikában szélsőjobboldaliak, mint dzsihadisták (95).

Az utóbbi hónapokban többen is azzal vádolták az elnököt, hogy szándékosan indulatokat szít baloldali politikusok, többek között Whitmer ellen. Többen úgy vélik, hogy hozzájárulhatott a Whitmer elrablását tervezőhöz hasonló michigani milíciák megsokasodásához, hogy Trump nyíltan kiállt tavasszal az állig felfegyverkezve felvonuló tüntetők mellett, és nyíltan szidalmazta a kormányzót.

A meghiúsult túszejtés után Trump megint támadni kezdte Whitmert, aki szerinte szörnyűséges munkát végzett azzal, hogy kijárási korlátozásokat vezetett be tavasszal az államban. Az elnök ezenkívül arra panaszkodott, hogy a kormányzó ahelyett, hogy megköszönte volna neki, hogy az FBI leleplezte az ellene szőtt összeesküvést, fehér felsőbbrendűséget hirdetőnek nevezte őt.

Whitmer másnap egy Washington Post-véleménycikkben támadta az elnököt, akit bűnrészesnek nevezett, miután Trump vonakodott elítélni a Proud Boys nevű szélsőjobboldali szervezetet az első elnökjelölti vitán (az elnök két nappal később végül elítélte őket). A michigani kormányzó a Twitteren pedig arról írt, hogy ideje nevükön, azaz belföldi terroristáknak, nevezni a milicistákat.

(Borítókép: Egy tüntető Gretchen Whitmer michigani kormányzót náci szimbólumokkal ábrázoló táblát tart a kezében 2020. május 20-án a State Capitolium épülete előtt Michigan államban. Fotó: Jeff Kowalsky / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!