Trumpot átszállítják a Fehér Házból a Walter Reed kórházba

2020. október 2. – 23:47

frissítve

Trumpot átszállítják a Fehér Házból a Walter Reed kórházba

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnököt a Fehér Házból átszállítják a Washingtonhoz közeli Walter Reed katonai kórházba, jelentette be a Fehér Ház. A CNN szerint Kayleigh McEnany fehér házi szóvivő azt mondta, hogy elővigyázatosságról van szó, az elnöknek továbbra is enyhe tünetei vannak.

Trump helyi idő szerint este negyed hétkor sétált ki a Fehér Házból maszkban, majd beszállt az elnöki helikopterbe, ami aztán a kórházba szállította.

Trump a Twitterén jelentette be magyar idő szerint péntek reggel, hogy Melania Trump first ladyvel együtt pozitív lett a koronavírustesztje.

Először források arról beszéltek, hogy mindketten tünetmentesek, de később több amerikai lap, majd Mark Meadows kabinetfőnök is arról számolt be, hogy az elnöknek enyhe tünetei vannak. A New York Times forrásai szerint ezek megfázáshoz hasonlóak, míg a CNN-nek egy forrás arról beszélt, hogy Trumpnak reggel óta láza volt.

Az elnök személyi orvosa pedig azt írta, hogy Trump kimerült, de jó a közérzete. Az is kiderült, hogy elővigyázatosságból kapott egy adagot a Regeneron biotechnológiai cég antitestekre épülő kísérleti készítményéből, aminek még zajlanak a klinikai tesztjei. Cinket, D vitamint, melatonint és aszpirint is kapott.

Ezután jelentette be a Fehér Ház szóvivője, hogy Trumpot helikopterrel a Walter Reed kórházkomplexumba viszik. McEnany szerint erre elővigyázatosságból és orvosa, valamint egészségügyi szakértők javaslatára volt szükség.

A szóvivő szerint Trump pénteken is egész nap dolgozott. A Fehér Ház szerint a következő napokban a Walter Reedben kialakított elnöki irodákból látja el feladatait.

Trump helyi idő szerint este negyed hétkor sétált ki a Fehér Házból maszkban, majd beszállt az elnöki helikopterbe 2020. október 2-án.Fotó: Saul Loeb / AFP
Trump helyi idő szerint este negyed hétkor sétált ki a Fehér Házból maszkban, majd beszállt az elnöki helikopterbe 2020. október 2-án.Fotó: Saul Loeb / AFP

A Fehér Ház sajtóosztályának több munkatársa is hangsúlyozta, hogy nincs arról sem szó, hogy Mike Pence alelnök ideiglenesen átvenné az elnöki feladatokat. Pence-nek negatív lett a koronavírustesztje, ahogy Joe Biden demokrata elnökjelöltnek is, aki a keddi tévévitán egy színpadon szerepelt Trumppal. Biden kampánycsapata jelezte, hogy felfüggesztik a negatív kampányhirdetéseket.

A Fehér Ház orvosának beszámolója szerint Melania Trump first lady kicsit köhög és fejfájása is van. Az elnök többi családtagjának negatív lett a koronavírustesztje.

A Walter Reed az egyik legnagyobb és legelismertebb katonai kórház az Egyesült Államokban. Az amerikai elnökök éves kivizsgálását is általában itt végzik el, írja a BBC.

(Borítókép: A Walter Reed katonai kórház 2020. október 2-án. Fotó: Brendan Smialowski / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!