Két új hírlevelünk indul: Telex Gasztro és Szépkilátás

2023. december 6. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

A Telexnél alapvetően a hírekre, a közéletre fókuszálunk, ez mozgat minket nap mint nap, de tudjuk, hogy nem csak ebből áll a világ, az informálás mellett igyekszünk szórakoztatni is a lehető legszélesebb témákat érintve. Bármilyen tartalmat is fogyasszanak olvasóink, két dolog biztosan nagyon fontos ahhoz, hogy jól érezzük magunkat: hogy feltöltődjünk és hogy jól, jót együnk.

Ezért döntöttünk úgy, hogy az eddigi három hírlevelünk, a hét legfontosabb történéseit összefoglaló és a szerkesztőség kulisszái mögé betekintést engedő Telex Neked, az elmélyülősebb, hosszabb témákkal jelentkező Long Story és a már második könyvkiadását megélő Észkombájn heti termését összegyűjtő mellé két újabb, tematikus hírlevéllel bővítjük a kínálatunkat.

Fotó: Telex
Fotó: Telex

Ács Bori ezentúl már nem csak a recepteken keresztül, hanem a hetente, szerdánként jelentkező Gasztro hírlevélben is szól hozzátok, olvasóinkhoz. Még időben, hogy a lehető legjobban sikerüljön az ünnepi készülődés, minden tökéletes legyen a karácsonyi asztalon és az szilveszteri bulin. Bori a későbbiekben főzési tippeket, praktikákat, heti menüket, szezonális recepteket és különlegességeket ajánl majd hétről hétre.

Az ország túraútjainak kiváló ismerője, Tenczer Gábor pedig a hétvégi lazításhoz, kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez ajánl majd változó felkészültségi, elhivatottsági és kalandvágyó szintekhez illeszkedő túrákat határon innen és túl a Szépkilátás hírlevél-kiadásában. A túraajánlókkal is szerdánként jelentkezünk, hogy még időben érkezzenek a hétvégi barangolások tervezéséhez.

Ha korábban már feliratkoztál valamelyik hírlevelünkre, most automatikusan megkapod majd két új hírlevelünket is, de ha később úgy látod, hogy valamelyiket mégsem kéred, a feliratkozással létrejövő fiókodban ezt könnyen átállíthatod. Ha pedig még nem vagy a hírlevélfeliratkozóink között, csatlakozz, próbáld ki, később a fiókodban szabadon beállíthatod, mi az, amit szívesen olvasol.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!