A Kínából érkező repülőgépek szennyvizét fogják vizsgálni a belga hatóságok

2023. január 4. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

Tesztkötelezettség nem lesz, de a Kínából Belgiumba érkező repülőgépek szennyvizét elemezni fogják a belga hatóságok. Az MTI beszámolója szerint Frank Vandenbroucke belga egészségügyi miniszter azzal indokolta a kormány döntését, hogy Belgium további információkat szeretne gyűjteni az új koronavírus-variánsok lehetséges terjedéséről.

„Ami ma Kínában történik, az drámai”

– fogalmazott Vandenbroucke, hozzátéve: a belga kormányt aggasztja a fertőzöttek és a halálesetek nagy száma Kínában.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérre Kínából érkező közvetlen járatok közül heti két repülőgép szennyvizét fogják kielemezni. Ez lehetővé teszi a vírus genomjának, azaz teljes örökítő információjának vizsgálatát az esetleges új variánsok kimutatására. Emellett a repülőgép utasainak, illetve azoknak, akik az elmúlt hét napban Kínában jártak, és tüneteket mutatnak, gyorstesztet és lehetőség szerint PCR-tesztet kell végezniük.

Olivier Véran belga szövetségi kormányszóvivő szerint meg kell fontolni a Covid-teszt bevezetését minden Kínából érkező utas esetében.

Egy Kínából érkezett keddi járat utasai között ugyanis minden harmadik utasnak pozitív lett a tesztje.

Ez igazolja a frissen bevezetett intézkedések szükségességét – tette hozzá a szóvivő.

Kínában azután robbant be ismét a koronavírus, hogy tavaly ősszel először fokozatosan, majd teljesen feloldották a több mint két évig érvényes kijárási korlátozásokat. A vírus azonnal terjedni kezdett az alacsonyan átoltott kínai lakosságban, és mostanra több millió fertőzött lehet.

Bár hivatalos adatok nincsenek, a Kínában tartózkodó külföldi újságírók beszámolói szerint az országban naponta több tízezren halhatnak meg koronavírusban. A Bloomberg tudósítója szerint például több városban is a szokásos szám négyszeresére-ötszörösére nőtt a halálesetek száma.

A WHO nemrég arra kérte Kínát, hogy ossza meg velük a koronavírus-fertőzöttek és a halottak számát, illetve a járványra vonatkozó egyéb adatokat, de ez nem történt meg. Az egyre több fertőzött ellenére a korlátozások feloldása utazási rohamot indított Kínában, ami tovább pörgetheti a járványt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!