Szerdán tárgyalnak az EU tisztviselői a kínai koronavírus-helyzetre adott lehetséges válaszlépésekről

2023. január 2. – 14:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió egészségügyi kormánytisztviselői szerdán megbeszélést tartanak a Kínában megugró Covid-fertőzésekre adandó összehangolt válaszlépésekről – írja a Reuters az EU soros svéd elnökségének közleménye alapján.

Kínában azután robbant be ismét a koronavírus-járvány, hogy ősszel két és fél év után enyhíteni kezdték a szigorú kijárási korlátozásokat. Becslések szerint a járvány január 13-án érhet el a csúcsra, akkor napi 3,7 millió fertőzés történhet majd. Nemrég epidemológusok azt becsülték: ezen a télen a kínai társadalom nagy része, mintegy 800 millió ember eshet át a koronavíruson.

A december 29-i, az EU kormányainak, az EU egészségügyi ügynökségeinek és az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) több mint 100 képviselője részvételével tartott online megbeszélésen Olaszország sürgette az EU többi tagállamát, hogy kövessék a példáját, és teszteljék a Kínából érkező utasokat. Akkor több tagállam, köztük Magyarország is, azon az állásponton volt, hogy erre egyelőre nincs szükség.

Egy Kínából érkező járat utasa átsétál a koronavírus-tesztelő fülkék között a Párizs melletti roissyi Paris-Charles-de-Gaulle repülőtéren 2023. január 1-jén – Fotó: Julien De Rosa / AFP
Egy Kínából érkező járat utasa átsétál a koronavírus-tesztelő fülkék között a Párizs melletti roissyi Paris-Charles-de-Gaulle repülőtéren 2023. január 1-jén – Fotó: Julien De Rosa / AFP

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ múlt héten közölte, hogy jelenleg nem javasol intézkedéseket a Kínából érkező utazókkal szemben. Ezt azzal indokolták, hogy a Kínában terjedő változatok már korábban megjelentek az Európai Unióban, és az uniós államokban viszonylag magas az átoltottsági szint.

Stella Kyriakides európai egészségügyi biztos december 29-én az uniós kormányokhoz intézett levelében viszont azt írta, hogy a Kínában megugró fertőzésszámok miatt fontolóra kellene venni többek között a repülőterek szennyvízének fokozott ellenőrzését az esetleges új változatok kimutatása érdekében. Kyriakides szerint „nagyon ébernek” kell lenni, mivel kevés a Kínára vonatkozó megbízható járványügyi adat.

Ezt alátámasztja az Airfinity brit egészségügyi adatelemző cég jelentése is, miszerint a hivatalosan közölt napi 5000 esettel szemben, a napi új fertőzöttek száma közelítheti az egymilliót, és naponta körülbelül 9000 ember hal meg a betegség következtében az országban.

Az EU egészségügyi tisztviselői január 4-én újból megvitatják, időszerű-e összehangolt intézkedésekkel válaszolni a kínai járványhelyzetre:

„A tervek szerint január 4-én, szerdán integrált politikai válságkezelési ülést tartunk, amelyen a kínai Covid-19-helyzetről adunk tájékoztatást, és megvitatjuk a lehetséges, összehangolt uniós intézkedéseket” – közölte az EU svéd elnökségének szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!