Angliában életbe léptek az enyhébb járványszabályok, de például a londoni metróban még mindig kell maszkot viselni

2022. január 27. – 05:52

Másolás

Vágólapra másolva

Angliában megszűnt a koronavírus-járvány megfékezésére hozott rendelkezések zöme csütörtökön, jelentette az MTI tudósítója. Viszont aki megfertőződik, azt továbbra is el kell különíteni.

A brit kormány döntése alapján mostantól nem kell oltási igazolást bemutatni a belépéskor azokban az angliai intézményekben, amelyekben ezt eddig kormányzati rendelkezés írta elő.

Munkába igyekvő emberek London pénzügyi negyedében – Fotó: Matt Dunham / AP / MTI
Munkába igyekvő emberek London pénzügyi negyedében – Fotó: Matt Dunham / AP / MTI

Az omikron koronavírus-variáns gyors terjedése miatt tavaly ősztől a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) által kiadott hazai, illetve a brit kormány által elismert külföldi oltási igazolást, vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kellett felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre.

Tünetek, súlyosság, tesztek, oltások – minden, amit az omikronról tudni kell>>>

Már nem kötelező maszkot viselni a közösségi intézményekben, a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban sem. Az egyes intézmények saját hatáskörükben továbbra is kérhetik, hogy a látogatók viseljenek szájmaszkot.

Sadiq Khan londoni polgármester be is jelentette, hogy a londoni tömegközlekedésben továbbra is elvárják az utasoktól a maszkviselést. Aki ezt elmulasztja, annak nem kell bírságot fizetnie, de az üzemeltetők megtilthatják az utazást a maszkot nem viselőknek.

A középiskolák osztálytermeiben már egy hete megszűnt a kötelező maszkviselet, és az enyhítés most már a közösségi helyiségekre is vonatkozik.

A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság egészében eddig több mint 37 millióan kapták meg mindhárom oltási adagot; ez a teljes brit felnőtt lakosságnak csaknem a kétharmada.

A csúcson ugyan túl van már Anglia, de azért az omikron variáns felbukkanása előtti fertőzöttségi adatokat még nem érték el. Emiatt más is indokolhatta az egy hete bejelentett enyhítéseket. A legnagyobb brit lapok már a múlt héten is arról cikkeztek, hogy a koronavírus-szabályozások enyhítése Johnson mesterterve a Downing Street-i Covid-bulik miatt megtépázott népszerűségének visszatornázására.

A brit miniszterelnöki hivatalban tartott partikról, melyek Johnson bukását okozhatják, ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!