Már húszmillió ember él zárlat alatt Kínában a koronavírus újbóli terjedése miatt

2022. január 11. – 17:15

Másolás

Vágólapra másolva

Kínában a koronavírus újbóli terjedése miatt már három városban rendeltek el keddre lezárást, amivel 20 millióra emelkedett azok száma, akik zárlat alatt élnek az országban – közölte a kínai állami média.

A Henan tartománybeli Anjangban 5,5 millió embert érint a kényszerintézkedés, amit a tömeges tesztelésre hivatkozva rendeltek el a hatóságok, de az értesítés arról nem szólt, hogy a tesztelés után a zárlat véget ér. A Senhszi tartománybeli Hszianban 13 millió, a szinté Henanban található Jücsouban pedig 1,1 millió ember él lezárás alatt – írja az MTI.

Tesztközpont Anjang városában 2022. január 10-én – Fotó: FENG DAPENG / XINHUA / XINHUA VIA AFP
Tesztközpont Anjang városában 2022. január 10-én – Fotó: FENG DAPENG / XINHUA / XINHUA VIA AFP

Anjangban azután rendeltek el korlátozásokat, hogy hétfőn beigazolódott, ketten elkapták az eredetileg a közép-kínai Vuhanból indult koronavírus omikron változatát. A két eset a közlés szerint feltehetően kapcsolatban áll azzal a másik kettővel, amelyet a múlt hét végén azonosítottak a Pekingtől nem messze lévő Tiencsinben. Ezek az első olyan esetek, amelyeknél az omikron variáns nem külföldről érkezett az országba, hanem helybeli fertőződés történt.

A lezárt területeken a város lakói nem hagyhatják el otthonaikat, a nem alapvető árucikkeket árusító üzletek bezártak, és korlátozták a közlekedést is.

Hszianban és Jücsouban a delta variánst próbálják megfékezni, onnan omikronos esetet még nem jelentettek. Hszianban mintegy 2000 fertőzöttet találtak, jelenleg ez a város a legnagyobb járványgóc Kínában. A mostani lezárások a legszélesebb körűek Kínában azóta, hogy 2020 elején, a járvány kezdetén lezárták Vuhant és Hupej tartomány nagy részét – írja az AP hírügynökség.

A kínai pártvezetés riadókészültségben van, ugyanis február 4-én kezdődik a pekingi téli olimpia. A Pekingtől mintegy 130 kilométer távolságra található Tiencsinben a múlt héten 40 esetet regisztráltak, bár az még nem tisztázott, hogy az omikron okozta-e a fertőzéseket. A kitörés után a helyi hatóságok rögtön szigorú korlátozások alá vontak 29 lakóövezetet, de ez nem volt elég a terjedés megállításához, nem sokkal később a 480 kilométerrel távolabb fekvő Anjang városában detektálták a koronavírust.

Az omikronnal kapcsolatos fontos tudnivalókat ebben a cikkünkben szedtük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!