Kína omikronos járványgócokkal küzd pár héttel a téli olimpia kezdete előtt

2022. január 10. – 10:01

Másolás

Vágólapra másolva

A pekingi pártvezetés riadókészültségben van, miután alig néhány héttel a Kínában megrendezésre kerülő téli olimpia előtt az ország az első omikron-járványhullámával küzd – írja a CNN. A koronavírus gyorsan terjedő változata az északi Tiencsin kikötővárosból terjedt át a központi Henan tartományra.

A Pekingtől mintegy 130 kilométer távolságra található Tiencsinben a múlt héten 40 esetet regisztráltak, bár az még nem tisztázott, hogy az omikron okozta-e a fertőzéseket. A kitörés után a helyi hatóságok rögtön szigorú korlátozások alá vontak 29 lakóövezetet, de ez nem volt elég a terjedés megállításához, nem sokkal később a 480 kilométerrel távolabb fekvő Anjang városában detektálták a koronavírust. Valószínűleg egy Tiencsinből december végén hazatérő diák hurcolhatta át oda az omikront – eszerint a kikötővárosban már legalább két hete terjed a fertőzés.

Ez különösen aggasztó lehet a kínai vezetésnek, hiszen Tiencsin nagyon közel, gyorsvasúttal mindössze 30 percnyi távolságban található a február 4-én kezdődő téli olimpia helyszínéül szolgáló Pekingtől. Becslések szerint mintegy százezer ember ingázik napi szinten a két helyszín között, most azonban a párt- és kormányzati szerveket, állami tulajdonú vállalatokat és közintézményeket arra utasították, hogy tartsák alkalmazottaikat Tiencsinben. A városi reptéren, az autópályákon, a kikötőkben és a vasútállomásokon ellenőrző pontokat állítottak fel.

„Lehetetlen, hogy Kína a téli olimpia előtt nullára csökkentse az esetek számát, hiszen egymás után jelennek meg helyi szintű járványgócok” – mondta Jin Dongyan, a Hongkongi Egyetem virológusa. „Az egyetlen dolog, amit Peking tehet, hogy tanul a tokiói nyári olimpia tapasztalataiból” – tette hozzá megjegyezve, hogy az eseményt amúgy is a helyi közösségtől elszigetelve, szoros izoláció mellett tartják majd.

A kínai hatóságok hónapok óta szigorú teszteléssel és az érkezők karanténba zárásával próbálják tartani a „zéró Covid” politikát, de az omikron variáns világszintű elterjedése eddig nem látott kihívást jelent a járványkezelés számára. Az új koronavírus-változat Tiencsinben bukkant fel először december 13-án egy tünetmentes turistában, aki a tengeren túlról érkezett az országba, nem sokkal később azonban már Sencsenben, Kuangcsouban, Csangsában is detektáltak omikronos eseteket.

Az omikronnal kapcsolatos fontos tudnivalókat ebben a cikkünkben szedtük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!