Az év utolsó hetében ismét emelkedni kezdett a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

2022. január 4. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos helyzetképet tekintve az előző hetek csökkenő, majd stagnáló eredményei után 2021 utolsó hetében enyhén emelkedő tendencia látható a szennyvízminták átlagos koronavírus örökítőanyagának koncentrációjában, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ez nyilván összefüggésben van a karácsonyi, szilveszteri időszakkal, amikor sok ember találkozott, ünnepelt egymással, illetve azzal, hogy a Neumann Labs magánlabor vizsgálata szerint már Magyarországon is a koronavírus gyorsabban és könnyebben fertőző variánsa, az omikron a domináns.

Az egyes városok közül

emelkedő tendencia mérhető Budapest, Eger, Kaposvár és Szekszárd esetében, míg enyhe csökkenést Székesfehérvár, Tatabánya és Veszprém mintájánál tapasztaltak, a többi település esetében stagnál a SARS-CoV-2 örökítőanyag mennyisége.

A mért koncentrációk 10 mintavételi hely esetében az emelkedett, míg 12 város esetében a mérsékelt tartományba sorolható. A mérések kb. 8-10 nappal jelzik előre a fertőzés alakulását, a vírus terjedésének ütemét.

Forrás: NNK.hu
Forrás: NNK.hu

Miközben az egyik legnagyobb magánlabor, a Neumann Labs a Telex kérdésére hétfőn azt válaszolta, hogy eddig 283 omikronos esetet mutattak ki a laboratóriumukban, és az utolsó mérésben a pozitív esetek 78 százaléka volt omikronos, addig az NNK kedden azt közölte, hogy laboratóriumuk szerint „az új fertőzések több mint 11%-áért az omikron mutáció a felelős”. Magyarországon december 13-án jelent meg a koronavírus omikron variánsa. A variánsról szóló cikkünket itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!