Az Európai Unióban 61 omikron variánssal fertőzött emberről tudnak

2021. december 01. – 19:28

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig 61 fertőzöttet mutattak ki a koronavírus új, omikron nevű variánsával az Európai Unió 11 tagállamában – közölte az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC). Szerda este az USA-ban is regisztrálták az első omikronos esetet.

A legtöbb ismert eset Hollandiában (16), Portugáliában (14) és Németországban (9) van. Dániában a helyi egészségügyi szervek legfrissebb jelentése szerint hatra emelkedett azok száma, akik szervezetében kimutatták a koronavírus omikron nevű változatát. Olaszországban négy, Svédországban és Ausztriában három-három, Belgiumban és Spanyolországban kettő-kettő, Csehországban egy, illetve a Franciaországhoz tartozó Réunion szigeten is eddig egy ismert esetről tudnak.

Szakemberek ugyanakkor azt mondták, hogy a vírusmutáció már jóval szélesebb körben elterjedt a hivatalosan ismertnél.

Oliver Keppler, a müncheni Max von Pettenkofer virológiai intézet vezetője szerint turisták már hetek óta terjeszthetik a potenciálisan fertőzőbb vírusváltozatot.

Eddig a vírusmutációval megfertőződött személyek egyikénél sem léptek fel súlyos tünetek, illetve ehhez köthető haláleset sem történt.

Az omikron változatot november 11-én Dél-Afrikában mutatták ki először, és bő egy hét múlva már Európában is jelen volt, és mára legalább 22 országban kimutathatóvá vált világszerte. A több szempontból is aggasztó koronavírus-variáns a vakcinákkal foglalkozó tudósokat is megosztja. Van, aki bizakodik abban, hogy a már kifejlesztett oltások hatásosak lesznek vele szemben, de például a Moderna fejlesztője szerint jelentős esés lesz a vakcinák hatékonyságában az omikron ellen.

A Guardian beszámolója szerint az Egyesült Államokban a szövetségi hatóságok szerdán azonosították az első, omikron variánssal fertőzött személyt Kalifornia államban. Az USA-ban a világ többi részéhez hasonlóan egyelőre a delta a koronavírus domináns variánsa.