Azért lett omikron az új koronavírus-variáns neve, hogy ne sértsék meg a kínaiakat

2021. november 29. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor november végén Afrika déli régiójában felbukkant a koronavírus új, hivatalosan B.1.1.529 elnevezésű variánsa, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismét a görög ábécé alapján adott neki egy közérthetőbb, könnyebben azonosítható nevet. Így lett omikron az új mutációból, ami miatt már a fél világ utazási korlátozásokat vezetett be.

Az elnevezés első látásra furcsának tűnhet, mivel a legutóbbi, aggodalomra okot adónak minősített, Indiában felfedezett variáns a delta nevet kapta. A delta megjelenése után több betűt, például a lambdát és a műt is felhasználták olyan „érdeklődésre számot tartó” variánsok elnevezéshez, amelyek aztán kevésbé terjedtek el, és így a közbeszédbe sem került be annyira. Logikusnak tűnt, hogy az újabb variánst a görög ábécé következő szabad betűjéről, a nűről fogják elnevezni, a WHO azonban másként döntött. Praktikus okokból két betűt is átugrottak, így kimaradt a nű és a kszi is.

Ezt azzal indokolták, hogy a nű angol formája, a Nu túl könnyen összetéveszthető lenne a new (új) szóval. A kszit pedig azért vetették el, mert az angol megfelelője, a Xi egy gyakori kínai név, például a kínai államelnök, Hszi Csin-ping nevét is Xi Jinpingnek írják angolul. A kszi után az omikron következik a görög ábécében, amit már minden szempontból megfelelőnek talált a WHO.

Az Egészségügyi Világszervezet a Reuters kérdésére megerősítette, hogy a betegségek és vírusok elnevezése során figyelnek arra, hogy ne sértsenek meg kulturális, társadalmi, nemzeti, regionális, szakmai vagy etnikai csoportokat.

Az omikron miatt múlt pénteken az Európai Unió is lépett, a tagállamok megállapodtak, hogy utazási korlátozásokat vezetnek be a dél-afrikai régió hét országából érkezőkre. A fejleményektől beszakadtak a tőzsdék is, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. A szupervariánsról, amit először Botswanában, majd Dél-Afrikában azonosítottak november 11-én, itt olvashat bővebben. (via Hvg.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!