2022 elejére elkészülhet a Moderna újabb verziója is az omikron miatt, amennyiben szükség lesz rá

2021. november 28. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

A Moderna orvosi vezetője, Paul Burton nyilatkozott a Bloombergnek, és azt mondta, ha a cég egy, az omikronra specializált, új vakcina kifejlesztése mellett dönt, úgy ez az oltóanyag 2022 elejére már el is készülhet, írja a 24.hu.

Burton azt is hozzátette, hogy a meglévő oltásoknak is védeniük kell, szóval aki teheti, mindenképp éljen az oltással. A Moderna is, ahogy a többi vakcinagyártó, most azt teszteli, figyeli, mennyire hatnak a vakcináik az új vírusváltozattal szemben.

Több vakcinagyártó cég is laboratóriumi vizsgálatokat folytat, hogy kiderüljön, mennyire hatásosak készítményeik a koronavírus omikron-variánsával szemben. Ez előreláthatólag két héten belül derül majd ki.

Az ATV Híradója megkereste Karikó Katalint, aki kérdésükre írásban azt közölte, hogy a Pfizer egy esetleges új oltóanyag kifejlesztését az eddigi 100 napról 31 napra tudja csökkenteni. Az még nem jelenthető ki, hogy a jelenlegi vakcina nem véd a koronavírus új variánsával szemben, éppen azt nézik, hogy az oltottak megbetegszenek–e Dél-Afrikában.

Bizakodó a vakcinákkal kapcsolatban Andrew Pollard, az AstraZeneca oltóanyag-fejlesztő csoportjának igazgatója. Pollard az optimizmusát arra alapozza, hogy habár az omikronban több mint harminc módosulás van, több mint kétszer annyi, mint amennyi a delta variánsban, ezeknek módosulásoknak a helye nagyon hasonló a deltáéban találtakéhoz – vagyis a tüskefehérje azon részeit érinti a legtöbb módosulás, amit a deltában is.

Itt szedtük össze, mit lehet eddig biztosan tudni az omikron variánsról>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!